24 órás felolvasómaraton Szendrey Júlia tiszteletére

2023. január 3. (kedd)

24 órás felolvasó maratont rendeztek a Szendrey Júlia emlékszobánál a múzsa születésnapján. A Varázskör Júlia „bölcsőjénél” címet viselő program célja volt, hogy megemlékezzenek a hallhatatlan költő, Petőfi Sándor feleségéről, akiről kevesen tudják, hogy maga is írt verseket. Az esemény a Petőfi 200 emlékév előszobájaként valósult meg.

Szendrey Júlia egyik meséjét olvasta fel Dr. Poór Judit. Petőfi özvegyének irodalmi munkásságát sokáig nem láthattuk nyomtatásban, azonban mára már egyre többen forgathatják ezeket a lapokat is. A 19. századi sajtóban az alkotót kortársai szokatlanul élénk fantáziával és mély érzésvilággal rendelkező, szellemdús írónak tartották. Ő fordította le először Andersen meséit magyarra, hatása érződik is írásain. A Szendrey műveket tartalmazó könyvet egymásnak adták át az olvasók.

„Folyamatosan érkeztek a résztvevők. Volt egy ilyen jellegű feelingje is, hogy éppen aki megjött és amíg a másik amiből olvasott, annak az üzeneteit át tudtuk adni. Illetve tudtuk hallgatni az éppen megérkezőket. Akik voltak, hogy sokkal szabadabban válogattak, hiszen rendkívül sok kötet van itt kikészítve a kis olvasókuckóba.”

Szendrey Júlia írásai mellett a felolvasók választhattak kötetet Petőfi Sándortól, vagy Petőfi Istvántól is. A környékbeliek mellett Marcaliból és Győrből is érkeztek a programra. Az alkalmon egy 1884-es kötetet is fellelhettek az érdeklődők, mely a Nemzeti dal költőjének összes költeményét tartalmazza. A 24 órás felolvasómaraton célja az volt, hogy megemlékezzenek Keszthely híres szülöttjéről.

Szendrey Júlia emléktábláját meg is koszorúzták a költőnő születésnapján. Erre 13 éve mindig időt fordítanak az emlékház gondozói. A felolvasást a Petőfi emlékév előperformanszának szánták.

„A Petőfi100-as centenáriumi év, azt kevesen tudják, de az itt zárult, ebben a kertben a Szendrey Júlia emléktábla felavatásával. A Petőfi 200-as évet azt hivatalosan úgy tudom, hogy megnyitották, illetve Kiskőrösön ott mindig szokás az, hogy az ottani Petőfi-emlékház 3 napos rendezvényt tart. Úgyhogy mi a magunk részéről ugye Júliát ünnepeljük, hiszen ez a hihetetlen szerencse, hogy Júlia és Petőfi Sándor születésnapja néhány nap különbséggel volt.” – mondta el Dr. Lukács Gábor a Szendrey-emlékszoba gondozója

A Szendrey Júlia emlékszoba ebben az évben bővülni fog. Három nagyobb teremben állítják ki az új tárlatot. A tervek szerint a Múzeumok Éjszakája környékén nyílhat meg a bővített kiállítás.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9921-24-oras-felolvasomaraton-szendrey-julia-tiszteletere

Képek