35 éves a Helikon Kórus

2022. július 4. (hétfő)

Alapításának helyszínén, a Festetics-kastélyban adtak a 35 éves fennállás alkalomból hangversenyt a Helikon Kórus tagjai. A kóristák legérdekesebb és legkedvesebb zeneműveiből állították össze műsorukat. Az elmúlt három és fél évtized szakmnai elismerései mellett a neves muzsikusokkal folytatott közös munkára is büszkék a kórustagok.

Ránki György Kossuth-díjas zeneszerző és Karai József is írt zeneművet a Helikon Kórusnak. Ezeket természetesen elő is adta a jubiláló együttes. A hangversenyen magyar népdalfeldolgozások, modern művek és kortárs szerzők darabjai is felcsendültek.

„A lányunk énekel a kórusban, körülbelül 30 éve és mi minden koncertjükön részt veszünk. – Örömet okoz nekünk, hogy látjuk a lányunkat” – nyilatkozta férhjével az oldalán Rigó Jánosné.

A kórus számos elismerésben részesült az elmúlt 35 évben: bekerültek a keszthelyi értéktárba, Pro Cultura díjat kaptak, szakmai minősítéseket szereztek, de a közönség szeretete volt a legértékesebb számukra. Tíz alapító tag ma is a kórusban énekel.

„87-ben Évával kollégák voltunk egy alsópáhoki iskolában, ő akkor kapta a felkérést, még a Czoma igazgató úrtól, hogy lenne itt egy kórus és mivel én főiskolás koromban, meg gimnáziumban sokat énekeltem kórusban, volt ilyen múltam, örömmel jöttem a meghívásra” – mondta Komárominé Kiss Katalin.

A kórus alapítója Kendeh Gusztávné. Sok nehézséggel, de megannyi élménnyel és örömmel telt az a 35 év, amit a Helikon kórus élén töltött. A karnagy szakmai és a közösségi munkája is elismerésre méltó.

Kendeh Gusztávné: „Én tőlem már többször kérdezték, hogy mivel tudod összetartani a kórust? Nyilván szép művekkel, muzsikával, zenével, a kórustagok iránti szeretettel, bizonyos fegyelemmel, koncertlehetőségekkel, utazási lehetőségekkel, közös programokkal.”

Kendeh Gusztávné 35 év után leköszön a kórus éléről. Az együttesben éneklő Haga Kálmán veszi át a vezetői tisztséget tőle.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9303-35-eves-a-helikon-korus