2006.03.16-17.

2007. február 13. (kedd)

Ahogy a protokoll előírja
Országos verseny Keszthelyen

A Magyar Protokolltanárok Kollégiuma Közhasznú Egyesület, mint fő szervező vett részt az immár negyedik alkalommal tartott országos protokollverseny döntőjének rendezésében, melyet a fővárosi és egri elődöntők után, a székesfehérvári és szolnoki középdöntőket követően a keszthelyi Helikon Hotelben tartottak március közepén.

Ahogy a protokoll előírja
Országos verseny Keszthelyen

A Magyar Protokolltanárok Kollégiuma Közhasznú Egyesület, mint fő szervező vett részt az immár negyedik alkalommal tartott országos protokollverseny döntőjének rendezésében, melyet a fővárosi és egri elődöntők után, a székesfehérvári és szolnoki középdöntőket követően a keszthelyi Helikon Hotelben tartottak március közepén. A kétnapos vetélkedősorozat házigazdája a helyi vendéglátóipari szakközépiskola volt, ám ezúttal ők nem kerültek a döntő 15 legjobb csapata közé.

A versenyek dr. Ódor Ervinné ötlete alapján, elsősorban Bacsa Istvánné és Sasvári Ákos tevékeny közreműködésével kezdődtek el még négy tanévvel ezelőtt. Az eddigi megmérettetéseken évente 40 iskola 3-3 fős tanulói csapata vett részt, idén 43 vendéglátó-ipari, kereskedelmi, idegenforgalmi és közgazdasági szakközépiskola nevezett. Az értékes díjakért és előkelő helyezésekért küzdők a szakmai és mindennapi életben egyaránt felhasználható ismereteket konkrét szerepjátékkal, a valós szituációkat eljátszva mutathatták be a szakmai grémium előtt, melynek zsürielnöki tisztségét dr. Sille István kereskedelmi attasé, szakíró töltötte be. Vendéglátóipari szakemberként vett részt a zsüri munkájában Mohácsi József helyi polgármester. Ausztria szokásait, viselkedéskultúráját egy kiállításon kellett szemlélteniük, de vizsgáztak öltözködéskultúrából, ültetési rendből, az ajándék –és virágcsomagolás technikai lebonyolításából is. A legkevésbé sem iskolaszagú ismeretkört a diákok kitűnően elsajátították, így alig néhány pontnyi különbség döntött a helyezéseknél. A győriek győztek, a házigazdák különdíját Muszatics László igazgató a nagykanizsai Thury György középiskola végzős tanulóinak adta át.