2006.02.28.

2007. február 13. (kedd)

Készen a vészben
Polgárvédelmi nap

A keszthelyi önkormányzat polgármesteri hivatala a megyei katasztrófavédelmi igazgatósággal és a keszthelyi polgári védelmi kirendeltséggel február végén a Balaton Színházban közösen szervezte meg a polgári védelem napján azt a megyei ünnepséget, melyet a házigazdákon kívül a megye több polgármestere is megtisztelt személyes jelenlétével.

Készen a vészben
Polgárvédelmi nap

A keszthelyi önkormányzat polgármesteri hivatala a megyei katasztrófavédelmi igazgatósággal és a keszthelyi polgári védelmi kirendeltséggel február végén a Balaton Színházban közösen szervezte meg a polgári védelem napján azt a megyei ünnepséget, melyet a házigazdákon kívül a megye több polgármestere is megtisztelt személyes jelenlétével.

A nemzetközi világnap jelentőségéről is szólt Senkó Zoltán tűzoltó ezredes, a katasztrófavédelmi szervezet megyei igazgatója, majd kitüntetéseket adott át az arra érdemeseknek. A munkakörében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként munkatársi címet adományozott Salamon Andrásnénak, a Zalaegerszegi Polgári Védelmi Kirendeltség előadójának. Az igazgató dícséretben és üdülési csekk jutalomban részesítette: Bajzáth László alezredest, nagykanizsai kirendeltségvezetőt; Sárga Sándort a Megelőzési Osztály főelőadóját; Fitos Attila gépjárművezetőt, és Csiszár Tibort, az anyagi-műszaki osztály autószerelőjét.

Ünnepi beszédében Mohácsi József polgármester egyebek mellett kiemelte: a bekövetkezett katasztrófák következményeinek felszámolása próbára tette és bebizonyította, hogy az új szervezet összehangolt tevékenységre képes, mert a veszélyhelyzetek elhárításán és csökkentésén túl, a lakosság felkészítésére is fokozott figyelmet fordít. Ezért fontos a szervezet állományának szakmai fejlődése, a technikai felszereltség korszerűsítése. Az EU-normáknak megfelelő magyar polgári védelem mostanra alkalmassá vált arra, hogy megfelelő módon reagáljon a természeti és civilizációs kihívásokra. A hivatásos katasztrófavédelmi szervezet korszerűbb lett, az egész rendszer pedig rugalmasabb, alkalmazkodóbb, így garantálva az állampolgároknak az egyenlő biztonságot. A polgármester a világnap alkalmából emlékplakettet adományozott a város polgári védelme érdekében végzett áldozatos munkáje elismeréseként Szigligeti Aladár részére. A tanulóifjúság polgári védelmi felkészítése érdekében kifejtett áldozatos tevékenysége elismeréseként pedig Hocz Szabolcs és Phol Lenke kapott jutalmat.

Az ünnepség hangulatáról a Festetics György zeneiskola tanárai és növendékei gondoskodtak. Szerepelt a Helikon Színpad egy növendéke növendéke, Galga-menti táncokkal lépett a vendégek elé a Ranolder János Katolikus iskola nyolc fiatalja. Szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a közönség a Gyulasiné Nagy Henrietta pedagógus vezetésével a Csány-Szendrey Belvárosi iskolában működő Dalos Kedvűek Klubjának produkcióját.

Megrázó erővel mutatták meg a természet erejét; a szökőár, a vulkánkitörés, a környezetszennyezés hatásait azok az óvodás is iskolás gyermekrajz-pályázatára küldött munkák, melyekből az emeleti részen nyitottak kiállítást a program zárórészeként.