Széchenyi díjas keszthelyi
Perneczky Géza szakíró
A Magyar Köztársaság elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából Széchenyi-díjat adományozott a keszthelyi születésű, jelenleg Kölnben élő Perneczky Géza művészettörténésznek, képzőművésznek, írónak: a modern művészet-szemléletünket megalapozó, alapvető jelentőségű tanulmányaiért, nemzetközileg is elismert példaértékű munkásságáért.
Széchenyi díjas keszthelyi
Perneczky Géza szakíró
A Magyar Köztársaság elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából Széchenyi-díjat adományozott a keszthelyi születésű, jelenleg Kölnben élő Perneczky Géza művészettörténésznek, képzőművésznek, írónak: a modern művészet-szemléletünket megalapozó, alapvető jelentőségű tanulmányaiért, nemzetközileg is elismert példaértékű munkásságáért.
A Magyar Nemzet korábbi műkritikusa gyakorta publikált az Élet és Irodalom hasábjain. Televíziós szerkesztőként megismerte nevét a magyar közönség a „Rajzolj velünk!” című művészetismertető műsorból. A „Prágai Tavasz” eseményei után Magyarországon ellehetetlenült az élete és Kölnben telepedett le, ahol egy gimnáziumban vállalt tanári állást. A német rádiók 350 művészeti vonatkozású tárcáját és kéziratát közölték le annak az aktív képzőművésznek, akit a kisérleti jellegű képek „mail art” művészeti irányvonalának megteremtőjeként tartanak számon. Az 1936-ban született szakíró 1995-ben barátjának, Tar Ferenc tanár történésznek adott interjúban eképp fogalmazott: ”A magyar kultúra nagyon nagy veszélyben van. A kérdés egészen primitív szinten jelentkezik, tehát nem úgy, hogy a jeles költők eltünnek az élet színpadáról – bár számolnunk kell azzal, hogy a magyar irodalom közéleti szerepe picinyre zsugorodik össze –, és nem is az a veszély fenyeget, hogy bezúzzák a műveket – mert nincs mit bezúzni, hiszen régi és új klasszikusainkat már ki sem nyomtatják – hanem az a helyzet áll elő, hogy hosszú időre semmi pénz nem jut a kultúrára, és a lakosság nagyobbik fele, azok is, akik korábban könyveket olvastak vagy színházba jártak, leszokik az európai életmódról.”