2006.05.19.

2007. február 13. (kedd)

Költségvetés, beszámolók
Soron kívüli testületi ülés

Május harmadik csütörtökén soron kívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezte Mohácsi József keszthelyi polgármester, melyen összességében hat napirendi pontot vitattak meg, javarészt zárt formában.

Költségvetés, beszámolók
Soron kívüli testületi ülés

Május harmadik csütörtökén soron kívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezte Mohácsi József keszthelyi polgármester, melyen összességében hat napirendi pontot vitattak meg, javarészt zárt formában. Másnap reggel a polgármester az ülésen hozott döntések hátterét sajtótájékoztatón világította meg.

Most első alkalommal kellett módosítani a város februárban elfogadott költségvetési rendeletét. A módosítás során 150 millió forinttal emelkedett a költségvetés bevétele, ebből 111 millió forint a Sörház utcai idősek otthonául szolgáló ingatlan értékesítéséből származik. Az itt élő idős gondozottak várhatóan szeptemberben a Csók István – Zrínyi utca kereszteződésénél lévő, volt kórházi épületébe költöznek majd át egyelőre ideiglenesen, mert végleges elhelyezésüket a város a Balassi utcában szeretné megoldani. Normatív állami hozzájárulás is érkezett 16,5 milliós összegben a szociális és gyermekjóléti feladatellátásra, 22,5 millió pedig egyéb célok megvalósítására. A felhalmozási célú kiadások 113 millióval a működési célú kiadások pedig 37 millió forinttal kerültek növelésre. A módosításokról a testület egyhangúlag igennel szavazott. Szintén egyhangúlag fogadták el a Nyugat-Balatoni Térségmarketing Kht. 2005. évi tevékenységéről és a Keszthelyi Televízió Szolgáltató Kft. tevékenységéről szóló beszámolókat. Utóbbival összefüggésben elhangzott: Keszthely minden segítséget megad ahhoz, hogy a helyi tévé legnézettebb híradója ne szünjön meg. Az ORTT-nél és más hatóságoknál is lobbizni kell a pályázati lehetőségeket figyelve, mondta a polgármester, aki szerint egy szolíd stúdiófejlesztésre is szükséges lesz idén. A Keszthely és Térsége Hulladékkezelő Kft. EU normák szerint végzett tevékenységét a korábbinál kedvezőnek látták. Rudolf Wiedner ügyvezető igazgató tevékenysége nyomán a kft. gazdasági számai egyértelmű javulást mutatnak. és bebizonyosodott, hogy törzstőke emelésre mindenképpen szükség volt. A testület egy szolíd 3,66 százalékos díjemelést fogadott el a hulladékszállítási díjak esetében. A szelektív hulladékgyűjtés városi feltételrendszere jónak mondható, a még hiányzó berendezéseket és gépeket a közöljövőben pótolják majd.