2006.06.03-05.

2007. február 13. (kedd)

Zalai sikerek
Pünkösdi Regatta a Balatonon

Az időjárás miatt a tavalyinál kevesebb versenyzővel, de idén is rajthoz álltak a vitorlások Pünkösdkor a Balatonon.

Zalai sikerek
Pünkösdi Regatta a Balatonon

Az időjárás miatt a tavalyinál kevesebb versenyzővel, de idén is rajthoz álltak a vitorlások Pünkösdkor a Balatonon. A háromnapos országos versenyen szép zalai sikerek is születtek. A nagy hagyományokkal bíró rendezvény történetében – amely a Kék Szalag után a második legnagyobb esemény a vitorlás társadalomban – először adták át az abszolút elsőnek Keszthely Város Nagydíját.

Több mint két évtized telt el azóta, hogy először megrendezték a Pünkösdi Regattát Keszthelyen. Idén az erős szél és az eső miatt kevesebben neveztek, mint tavaly, de így is több mint kétszáz hajó állt a rajthoz a nagy múltú túraversenyen. Az első napon Balatonföldvár és Keszthely között birkózott a hullámokkal a hajók személyzete, a második napon a Keszthelyi-öbölben mérték össze tudásukat, a harmadik napon pedig a Keszthely-Ábrahámhegy útvonalon zajlott a verseny. Bár kezdetben úgy tűnt a hűvös, csapadékos idő gondokat okozhat a rendezvény lebonyolításában, végül azonban minden futamban remekül teljesítették a távot a versenyzők. Az első két nap – időjárásból fakadó – kisebb viszontagságai után, hétfőn reggel már ideális volt az idő a versenyzéshez. A kedvező szél mellett még a nap is kisütött, hogy az utolsó távot már minden szempontból remek hangulatban tehessék meg a vitorlázók.

A Pünkösdi Regattához kapcsolódóan idén először adták át az abszolút győztesnek Keszthely Város Nagydíját, amelyet a Picabo nevű hajón versenyző Kovács János vihetett haza. Emellett szép eredményt ért el a J-24-es hajóosztályban Szabó Péter, aki a Keszthelyi Yacht Club színeiben indult neki a távnak és elsőként érkezett célba, valamint a gyenesdiási Yacht Egyletet erősítő Czédula Tibor, aki Yardstick-1-es hajóján ötödik helyet szerzett.