2006.12.17.

2007. február 13. (kedd)

Adventi kirakatverseny

A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) keszthelyi csoportja öt évvel ezelőtt határozta el, hogy meghirdeti Keszthelyen a karácsonyváró kirakatversenyt.

Adventi kirakatverseny

A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) keszthelyi csoportja öt évvel ezelőtt határozta el, hogy meghirdeti Keszthelyen a karácsonyváró kirakatversenyt. Céljuk, hogy a belvárosban az üzletek ablakainak, belső terének díszítésével a karácsonyi hangulatot még bensőségesebbé tegyék a városlakók számára. A keszthelyi önkormányzat is csodálatos fényfüzérdíszítéssel lepte meg a keszthelyieket.

Az elmúlt öt év tapasztalata szerint az üzletek egyre nagyobb lelkesedéssel kapcsolódnak be évről-évre a nemes versengésbe. A piactéren lévő üzletek három éve csatlakoztak az Egyesület felhívásához. A civilekből álló zsűri december 10-e körül elbírálja a kirakatok és az üzletek díszítését, majd advent utolsó vasárnapján – idén december 17-én – átadják a különöző civil szervezetek, az önkormányzat és a keszthelyi vállalkozók által felajánlott díjakat. Természetesen nemcsak az első három helyezett, hanem valamennyi résztvevő kapott emléklapot.

Az idei díjazottak:

Sétáló utcai üzletek közül első díjat a A Fuszekli üzlet, második díjat a Bőrsarok kapta, míg harmadik helyezett a Max Divat lett. A Piac téri kereskedők közül első helyezett az Ezerjófű Drogéria, második díjat a Komáromy Pékség, harmadik díjat pedig a Zárszaküzlet és a Gyógyászati segédeszköz bolt kapta megosztva.

Az Egyesület idén is különdíjat osztott, amelyet a Fuji Foto, a Corso kávézó, és az Ajándéküzlet kapott. A Helikon Liget Egyesület szintén különdíjban részesült, mert nagyon szép karácsonyfát állítottak és gyertyagyújtást szerveztek. A NABE különdíja mellett Keszthely Város Önkormányzata nevében Ruzsics Ferenc polgármester emlékplakettet adott át a Helikon Liget Egyesületnek.

Könyvutalványt kapott a Keszthely Tourist Utazási Iroda, a Holsten Söröző, a Csigalépcső Üzlet, az Éva Divat, a Hermann Kristály, a Hatos Utazási Iroda és a Mayo Chix Divat.