2005.05.05

2006. november 24. (péntek)

Delegáció Boppardból
Példás testvértelepülési kapcsolat

„Norbert Neuser iskolaigazgató civil kezdeményezésre az 1980-as évek elején került sor a kapcsolatfelvételre Keszthely és Boppard között és a testvértelepülések együttműködése elsősorban az oktatás, a sport, a kultúra területére irányult” – idézte vissza Keszthely és a németországi Boppard partnerségének kezdeteit Mohácsi József polgármester azon a május elején a városháza dísztermében tartott köszöntő ünnepségen, ahol üdvözölte a városunkba látogató delegáció képviselőit.

Delegáció Boppardból
Példás testvértelepülési kapcsolat

„Norbert Neuser iskolaigazgató civil kezdeményezésre az 1980-as évek elején került sor a kapcsolatfelvételre Keszthely és Boppard között és a testvértelepülések együttműködése elsősorban az oktatás, a sport, a kultúra területére irányult” – idézte vissza Keszthely és a németországi Boppard partnerségének kezdeteit Mohácsi József polgármester azon a május elején a városháza dísztermében tartott köszöntő ünnepségen, ahol üdvözölte a városunkba látogató delegáció képviselőit. Köszönhetően a segítőknek, köztük dr. Léber Mihály kanonoknak és Kálóczy Ferencnek a baráti társaság elnökének mostanra a polgárok szociális, idegenforgalmi és gazdasági kooperációja is megvalósult hangzott el.

Pálné Szelencsik Klára a Keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola igazgatónője a két oktatási intézmény kapcsolatáról szólva azt emelte ki: a volt szendreys diákok után az egyházi iskola növendékei is örömmel vesznek részt az Aradvári Lászlóné projektvezető által irányított a BOSCH csereprogramokon. A német és magyar gyerekek együtt dolgoznak közös környezetvédelmi, zenei, kézműves programokban, családoknál lakva közelebbről megismerik egymást és gyakorolhatják a nyelvet. A Fritz Strattmann iskola vezetője lelkes, fáradhatatlan, önzetlen szervező munkájával segítette az együttműködés folyamatos kiszélesítését, ezért Keszthely polgármestere kitüntetést és emlékplakettet adott át Norbert Neusernek, elismerve a példaértékű közösségteremtő tevékenységét.