2005.09.11.

2006. november 24. (péntek)

A vívás története
Értékes relikviák a Balatoni Múzeumban

A Balaton ISOVER Vívóklub szervezésében nyílt meg a közelmúltban „A vívás története” című kiállítás a Balatoni Múzeumban. A tárlaton Németh Árpád magángyűjteményének eddigi legnagyobb bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők.

A vívás története
Értékes relikviák a Balatoni Múzeumban

A Balaton ISOVER Vívóklub szervezésében nyílt meg a közelmúltban „A vívás története” című kiállítás a Balatoni Múzeumban. A tárlaton Németh Árpád magángyűjteményének eddigi legnagyobb bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők.

A kiállítást – a Helikon Színpad és a Ranolder Általános Iskola tanulóinak műsorát követően – Borosné Eitner Kinga, a Balaton ISOVER Vívóklub elnöke nyitotta meg, köszöntve a vendégeket, majd Németh Árpád szólt a gyűjtemény kialakulásáról. Mint mondta, az 1960-as évek közepétől kezdte el gyűjteni a vívással kapcsolatos tárgyakat, majd később minden olyan relikviát, amelyen a bármilyen formában megjelenik a vívás, így a képeslapoktól a kinder-tojásig számos érdekességet tekinthet meg a látogató. A tárlaton megtekinthetőek a fiatalabb korosztályt képviselő versenyzők díjai is. Bár az országban már több helyen is bemutatták a gyűjteményt, eddig a Balatoni Múzeum adott helyet az eddigi legnagyobb tárlatnak. Markos György tanár, a klub versenybírója áttekintést adott a vívás történetéről, a honfoglaló magyarok harcmodorától a korabeli fegyvereken át a kardhasználatig, a magyar huszárok két világháborúban való részvételéig. A vívósport hazai kialakulását olasz iskolákból vettük át olyan sikerrel, hogy az mindmáig a legeredményesebb olimpiai sportágunk.

A rendkívül látványos és színvonalas gyűjteményt november 20-áig tekinthetik meg az érdeklődők.