2005.10.09.

2006. november 24. (péntek)

Érmek, bélyegek és a többi
Gyűjtők országos találkozója

Érem és bélyegcserével egybekötött országos találkozót szervezett október 9-én a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének húsz főt számláló keszthelyi csoportja a Balaton Színház Simándy-termében.

Érmek, bélyegek és a többi
Gyűjtők országos találkozója

Érem és bélyegcserével egybekötött országos találkozót szervezett október 9-én a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének húsz főt számláló keszthelyi csoportja a Balaton Színház Simándy-termében. A jelenleg Horváth László és Tóth Zoltán tisztségviselők vezetőségével működő, 1969-ben alakult csoport tavaly kettő, idén pedig már összesen három olyan nagyszabású rendezvény megtartásán van túl, mely messze túlmutat a helyi gyűjtők érdekkörén.

Mint megtudtuk: az országban mintegy 3700-an foglalkoznak különféle érmek gyűjtésével, a keszthelyiek nem feltétlenül a számarányukat, hanem inkább az aktivitásukat tekintve elismertek a numizmatika világában. Az éremkiadással is foglalkozók a „Keszthely nagyjai” sorozat mellett a Dunántúli várakat bemutató értékesnek számító kollekciót is a gyűjtők piacára dobták az elmúlt években. Mostanság leginkább a Magyar Nemzeti Bank által kiadott emlékveretek megrendelése és a tagok közötti kiosztására fordítanak nagyobb figyelmet. A szervezet tisztségviselői érzékeltették: manapság a gyűjtéssel professzionális szinten foglalatoskodók szakosodtak. Egy-egy ember –ritka kivételtől eltekintve- nem gyűjt már 8-10 féle dolgot, illetve alábbhagyott a fiatalok telefonkártya kollekciók megszerzésének láza is. Európai Uniós csatlakozásunkat követően felértékelődött a forintsorok kigyűjtése, és folyamatos az egyes országok nemzeti fizetőeszközeinekk rendszerezése, megszerzésének igénye. A találkozón a gyűjtők nyolcvan asztal mögött az érmeken kívül kínáltak: régiségeket, képeslapokat, régi órákat, fegyvereket, könyveket, térképeket, porcelánokat, szobrokat, serlegeket is.