2005.11.09.

2006. november 24. (péntek)

Pályázati pénzekről döntöttek
Támogatják a drog-prevenciót

Idén a pályázati keretösszegen kívül további egymillió forintot költhet el a keszthelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.

Pályázati pénzekről döntöttek
Támogatják a drog-prevenciót

Idén a pályázati keretösszegen kívül további egymillió forintot költhet el a keszthelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. Négyszázezer forint támogatást adnak az általános iskolai pedagógusok, 50 ezer forintot az egészségügyi és szociális szférában dolgozók képzésére, a Közgazdasági Szakközépiskola pedig szintén 50 ezret kap drog-prevencióra. Egyebek mellett ez is elhangzott a KEF szerdai soros ülésén.

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum drogügyi koordinátorai és ifjúságvédelmi felelősei legutóbbi ülésükön, a tagok prevenciós lépéseinek beszámolója után megvitatták a KEF által nyújtott támogatásokat. A szervezet elnöke, Pálinkás Róbert szerint a mérsékelt költségvetés ellenére igazán jó programokat tudnak támogatni. A legnagyobb összeggel, 400 ezer forinttal például az általános iskolai pedagógusok drog-prevenciós képzését. Ennek keretében 25 tanár háromnapos akkreditált képzésben vehet majd részt. Ez azért kiemelkedően fontos, mert jó, ha már az általános iskolában felkészült szakemberek segítik a gyerekeket, így időben el tudják kezdeni a diákok egészséges életre nevelését. További 50 ezer forint támogatást ítélt meg a Fórum az egészségügyi és szociális szférában dolgozók képzésére, és szintén 50 ezer forinttal segítik a Közgazdasági Szakközépiskola drog-prevenciós programját. Amennyiben a Fórumnak sikerül átcsoportosítani még 60 ezer forintot, akkor elindulhat a kortársképzés is. A 2005-2006-os tanévre az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium és az Nemzeti Drogmegelőzési Intézet gondozásában kiírt pályázaton 1,1 millió forintot nyert a keszthelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. Az összeg egyelőre még nem áll rendelkezésükre. Ha megérkezik a pénz – a pályázatban felsoroltak szerint – kerekasztal-beszélgetések, konferenciák szervezésére és szórólapok készítésére költik – hangzott el az ülésen.