2007.01.12.

2008. március 21. (péntek)

Célok, tervek, lehetőségek

Újévi fogadásra invitálta Keszthely polgármestere a városban élő és dolgozó vállakozókat, intézményvezetőket, pénzintézetek igazgatóit. Ruzsics Ferenc beszédében kiemelte az idei évben várható gazdasági megszorítások következményeit, felhívta a figyelmet a városi kórház nehéz helyzetére, amelynek sorsa továbbra is bizonytalan.

Célok, tervek, lehetőségek

Újévi fogadásra invitálta Keszthely polgármestere a városban élő és dolgozó vállakozókat, intézményvezetőket, pénzintézetek igazgatóit. Ruzsics Ferenc beszédében kiemelte az idei évben várható gazdasági megszorítások következményeit, felhívta a figyelmet a városi kórház nehéz helyzetére, amelynek sorsa továbbra is bizonytalan. Az intézmény a Keszthelyen és a környező településeken élők ellátását biztosítja, így működésének jövője kiemelt jelentőségű.

Ruzsics Ferenc hozzátette: a kormányzati megszorítások ellenére polgármesterként és kistérségi vezetőként is mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövőben lehetőség legyen munkahelyek teremtésére, amelyhez a vállakozók és intézményvezetők együttműködését, segítségét, illetve támogatását kérte.