4400 milliárd forint jut vidékfejlesztésre

2023. április 26. (szerda)

4400 milliárd forintnyi Európai Uniós támogatás áll rendelkezésre a vidékfejlesztésre a következő ciklusra. Erről Dr. Latorcai Csaba beszélt a Szent György-hegyen. A Balaton térsége turisztikailag nagyon fontos régió, így várhatóan sokan kaphatnak támogatást ezen a területen.

A Balatoni térségben számos kiváló bortermő hely található. A Zalai Borvidék nedűit is egyre jobbnak értékeli a szakma. Keszthely környékén Cserszegtomajon és Reziben is számos díjnyertes bor készült. A Badacsonyi Borvidéken is rengeteg a szőlősgazda. Hegymagason is folyamatosan készítik az ízletes italokat.

„Édesapám vette ezt a pincét 1978-ban. Azóta itt vagyunk a hegyen, én a ’90-es évek elején kezdtem a szőlővel és borral foglalkozni. Eleinte úgy gondoltam, hogy gyorsan elkészítem a bort, eladom folyóborként és utána szabadulok a hegytől, de amit elkezdek csinálni, azt próbálom úgy csinálni, hogy a lehető legjobb legyen és így magába vonzott a hegy.” – mondta el Nyári Ödön borász.

A ’90-es évek óta szokás, hogy a boros gazdák megmérettetik magukat Szent György-napjához kapcsolódva. Idén 90 nedűvel neveztek a borászok a versenyre. Többek között olaszrizlingek, szürkebarátok, kéknyelűk és hárslevelűk versengenek. Ezek a fajták mind jellemzőek a térségre. A kisebb pincészetek mellett mára már nagynevű borkészítők is származnak innen.

„Fel sem tudom sorolni azokat a borászatokat, amelyek olyan hírnévre tettek szert, amely már nem csak országos, hanem országon kívüli is. És ez egy kicsit, nem azt mondom, hogy rossz érzés, de tudomásul kell venni, hogy ez a fejlődés.” – hangsúlyozta Marton József a Szent György-hegy Hegyközség elnöke.

A Magyar Kormány számos támogatással segítette  a szőlősgazdákat, bortermelőket az elmúlt években. Többek között75 milliárd forint értékben nyújtott ültetvény megújításhoz forrást.

„Ezt a munkát a továbbiakban is folytatni fogjuk. Az Európai Unió a Vidékfejlesztési támogatásokat mindenféle korlátozások nélkül biztosította. A korábbiakhoz képest mintegy 3-szoros összegben 4400 milliárd forint áll rendelkezésre az elkövetkező hétéves Európai Uniós fejlesztési időszakban kifejezetten vidékfejlesztési támogatásokra.” – jelentette ki Dr. Latorcai Csaba miniszterhelyettes.

Hangsúlyozta, a tervek szerint a második félévtől kezdődően olyan agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat írnak ki, amelyek a kor kihívásainak, a gazdák várakozásainak felelnek meg. A Balaton térségét is kiemelte, mint Magyarország egyik legjelentősebb turisztikai és idegenforgalmi régiója, melyet továbbra is támogatni kíván a kormány, úgy, hogy a látogatók és az itt élők elképzeléseinek is megfelelő legyen a fejlesztés.

Lendvai Bianak – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/10288-4400-milliard-forint-jut-videkfejlesztesre

Képek