Hét nyugdíjas pedagógus vehette át jubileumi díszoklevelét a keszthelyi Polgármesteri Hivatal dísztermében tartott ünnepségen szerda délelőtt. A nyugalmazott tanárok-tanítók mellett négy fiatal, a pályáját Keszthelyen megkezdő pedagógus is részt vett az ünnepségen.
Hét nyugdíjas pedagógus vehette át jubileumi díszoklevelét a keszthelyi Polgármesteri Hivatal dísztermében tartott ünnepségen szerda délelőtt. A nyugalmazott tanárok-tanítók mellett négy fiatal, a pályáját Keszthelyen megkezdő pedagógus is részt vett az ünnepségen.
A keszthelyi iskolások és óvodások műsorát követően Ruzsics Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte, hogy a teremben együtt van múlt és jövő: azok mellett a pedagógusok mellett, akik a ma emberét alakították, nevelték tisztességre és becsületre annak idején, ott ülnek azok, akik a jelen gyermekét formálják, okítják majd a jövő társadalma számára. Felhívta a fiatal tanárok figyelmét hivatásuk szeretetének fontosságára és arra, hogy munkájuk során mindig számíthatnak majd a tapasztalt generáció tanácsaira, példamutatására.
Pedagógusi oklevele megszerzésének ötvenedik évfordulója alkalmából aranydiplomát kapott Egyházi József tanító és Kiss Jenő középiskolai tanár. Hatvan éve vette át diplomáját, ezért gyémántoklevelet kapott Belenta Mihályné, Jávor Antalné, Móricz Sándorné és Berta Kálmán. A hatvanöt éve végzett pedagógusoknak járó vasdiplomát vehette át Gelencsér Lajosné. Zorkó Eduárdné egészségi állapota miatt nem lehetett jelen az ünnepségen; vasoklevelét Ruzsics Ferenc polgármester adta át neki a lakásán.
Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal került sor négy fiatal pályakezdő pedagógus eskütételére a rendezvényen: Boda Orsolya a keszthelyi VSZK, Czippán Andrea és Fülöp Erika a Vajda János Gimnázium, míg Kissné Börczi Nikoletta a Ranolder Általános Iskola tantestületében kezdi meg pedagógusi pályafutását.