Augusztus 20-án számos állami kitüntetést és díjat adtak át a különböző tudományterületek megbecsült szakembereinek, köztük két keszthelyi illetőségű hölgynek is.
Augusztus 20-án számos állami kitüntetést és díjat adtak át a különböző tudományterületek megbecsült szakembereinek, köztük két keszthelyi illetőségű hölgynek is.
Dr. Anda Angéla, a Pannon Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi minisztertől a globális felmelegedés hatásainak szimulációs modellezése, széles körű agrometeorológiai kutatómunkája, valamint egyetemi oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként.
Kálmánné Bodó Edit, a Goldmark Károly Művelődési Központ volt igazgatóhelyettese Bessenyei György díjat kapott Hiller István oktatási és kulturális minisztertől, mellyel a közművelődés területén kiemelkedő tevékenységet végzők munkáját ismeri el a minisztérium.