51 tonna lomot gyűjtöttek

2019. szeptember 10. (kedd)

51 tonna lomhulladékot gyűjtöttek össze a hétvégén a HUSZ Kft. dolgozói. Az öt ütemben zajló akció első területe Kis-Keszthely és a kertvárosi rész volt. A következő időpont szeptember 14-e lesz, amikor többek között a Balogh Ferenc, a Gagarin, a Bercsényi és a Vaszary Kolos utcákból szállítják el a feleslegessé vált tárgyakat.
Kora reggeltől kezdve gyűjtötték a házak elé kirakott lomhulladékot a HUSZ Kft. dolgozói. Többek között elhasználódott bútoroktól, székektől, ágyaktól, matracoktól váltak meg a lakosok. A hulladékszállító cég munkatársai egytől egyig elszállították ezeket, valamint a zsákokba pakolt felesleges kellékeket is. A kijelölt utcákban összesen 4 autóval gyűjtötték a lomot, két nap alatt összesen 51 tonnányit. A HUSZ Kft. összesítése alapján az első ütemben minden rendben zajlott, azonban idén is kikerültek olyan hulladékok, melyeket az előzetes felhívás alapján tilos volt kihelyezni.

„Nem lomhulladék a használt háztartási gép, a hűtőszekrény, a televízió. ezeket kérjük, hogy a lakosság legyen kedves kihozni a KETÉH telepre, díjmentesen tudjuk ott ezeket fogadni. Ezen kívül azt kérjük még, hogy a lomtalanításra meghirdetett napokat ne jóval megelőzően, hanem legkésőbb vagy legkorábban az azt megelőző napon helyezzék ki a lakók, hogy ne adjunk lehetőséget az előkezelő csapatoknak arra, hogy széttúrják, borzasztó rendetlenséget tudnak okozni.” – mondta el Kőrös László.

Az ügyvezető hozzátette, a lomtalanítás során különböző autókkal szállítják el a hulladékot. A kisebbekbe az apróbb lomok kerülnek, míg a nagyokba a méretesebb tárgyak. A cég munkatársai felhívják arra is a figyelmet, hogy lehetőleg a különböző méretű tárgyakat ne egy kupacba rakják ki a lakosok.

„A lomtalanítás során a lakosság gumiabroncsokat, személyautó gumiabroncsokat kihelyezhet. Ezzel kapcsolatban az a kérésünk, hogyha egyéb más hulladék is kerül kihelyezésre egy kupacba, akkor a gumiabroncsok ne a kupac alá kerüljenek, hanem mellé, mert azt egy külön autó szedi, egy konténeres gépjármű. Körbefutja az egész területet és azt keresi, hogy hol talál autógumit, ne dugjuk el az autógumit ez a kérésem.” – tette hozzá az ügyvezető.

A lomtalanítás a héten folytatódik. Szeptember 14-én a Balogh Ferenc, a Bercsényi és a Vaszary Kolos utcák körzetében gyűjtik a hulladékot. A társasházaknál külön konténereket is kihelyeznek majd. Ezt követően szeptember 21-én, október 5-én és 19-én is elszállítják a kirakott lomokat. Az érintett utcákról előre is tájékozódhatnak a lakosok a cég közösségi oldalán.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6383-51-tonna-lomot-gyujtottek?fbclid=IwAR0L47nIbpWUPhs2SqJ0Wh4g5oBa1ycuUDrI7vLYv3fpA4RxVHougo1I4iE