56 arany! – Keszthelyi Kiscápák SE

2017. október 4. (szerda)

16 egyesület közel 180 úszója vett részt a IV. Somogy-Zala megyei régiós körverseny első, keszthelyi állomásán. A házigazda Keszthelyi Kiscápák SE az elmúlt évek eredményei alapján ezúttal is nagy esélyesként vonultatta fel ifjú úszóit. A szombati verseny nagy keszthelyi sikerekkel zárult.
Nagy küzdelmek zajlottak a medencében a régiós körversenyen. Lenti, Csurgó, Marcali és Keszthely úszóegyesületei szervezik a megméretetést. Számukra bírt igazi téttel a viadal. Gadányi Márk Marcaliból érkezett, némely számban az évjáratos ranglista 20. idejénél jobb időeredménye is van az ifjú, megszállott sportolónak.

„Én nem szeretek így otthon tanulni, hanem inkább elmegyek úszni, meg inkább sportolni, mint tanulni” – mondja Gadányi Márk.

A Lenti Gyógyfürdő Úszó Klub átlagosan 30-40 versenyzőt delegál egy-egy ilyen körversenyre. Másokhoz hasonlóan jó lehetőségnek tartják ezt a viadalt, hiszen az évjáratos ranglista 20. idejénél jobb időeredménnyel rendelkezőket csak versenyen kívül értékelik.

Kiss Tamás, a Lenti Gyógyfürdő Úszó Klub vezetőedzője: „Ő nekik találtuk ezt ki Katáékkal közösen, hogy olyanoknak is legyen egy kis sikerélménye, akik mondjuk egy másik országos bajnokságon, vagy egy nagyobb bajnokságon, ahol már tényleg szintidőket kell úszni – mint tudjuk Magyarországon elég erős az úszássport és ezért a szintidők is – nagyon kevesen férnek bele az első húszba. Ezért találtuk ki, hogy adjunk lehetőséget azoknak is, akik az első húszon kívül esnek.”

A régiós verseny végeredménye négy fordulót követően dől el. Februárban Csurgó, májusban Lenti, júniusban pedig Marcali lesz a házigazda. A kiscápákkal szembe nagy az elvárás az elmúlt évek eredményei alapján.

„Mind a három évben ezt a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület úszói nyerték meg. Ez a negyedik év, meglátjuk mi lesz az év végén. Hála Istennek, hogy elég nagy gyerekbázissal rendelkezünk minden korosztályban, főleg az utánpótláskorúak között a kicsik egészen a 2012-es korosztálytól a 2002-ig bezárólag. Hála Istennek elég szép eredmények vannak országos, meg megyei szinten is” -mondta el Szántó Kata a Kiscápák SE elnöke.

A Csik Ferenc Tanuszodában végül toronymagasan az első helyen végzetek a házigazdák 56 arany, 27 ezüst és 15 bronzéremmel.A régiós verseny városain kívül még Nagykanizsa, Pápa, Nagyatád, Győr, Szombathely, Sárvár, Tab, Bonyhád és Budapest csapatai jelentek meg Keszthelyen.

Forrás:
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8256/56-arany-/