65 éves a Georgikon Néptáncegyüttes

2023. november 29. (szerda)
KesztHelyi identitás

65 éves a Georgikon Néptáncegyüttes. A MATE Georgikon Campuson ünnepelték meg a csoportot, melynek aktivitása nem csökken. A rendezvényen archív fotókkal és felvételekkel emlékeztek vissza.

Minden korosztály ott volt az ünneplők között. Az iskolásoktól kezdve az idősebbekig mindenki eljött. Hámory Évának, az együttes alapító tagjának egy csokor virággal köszönték meg fáradhatatlan hozzáállását és kitartását az együttes mellett. Az alapítótag boldogan emlékezett vissza a kezdetekre.

„Aranyosak, helyesek voltunk, ez a sportunk volt egyúttal, barátságokat kötöttünk, mindenfele mentünk, táncoltattak minket. Legnevezetesebb volt az a táncunk, a „karádi pinceszer”. Egyik évfolyamtársunk aki karádi volt és tulajdonképpen táncoktató, az tanította be ezt a néptáncot. Ez volt az első akadémiai néptánc.”

Az aktív 65 év alatt nagyon sok fellépés, vidám esemény történt az együttessel. Ezeknek az emlékeit gyűjtötte össze Farkas Olivér a Georgikon Néptáncegyüttes elnöke.  A programon le is vetítették ezeket.

„Összegyűjtöttünk digitalizált régi felvételeket, tehát még régibb, filmre készült, aztán VHS kazettára is és digitálisan készült felvételeket egyaránt megtekintetnek itt és meghallgathatnak a résztvevők. Ez alapján elég sok kellemes emlék fog visszajönni, illetve egy néhány ezer fotóból álló gyűjtemény is pörög itt a háttérben, amelyeket ugyancsak megnézhetnek, és azt hiszem, hogy elég sok mesélnivaló, illetve ugyancsak örömteli pillanat felelevenedik.”

Bár az együttes rendszeres próbákat már nem tart, a környező településeken táncházi oktatásban népszerűsítik a néptáncot. Fő feladatuknak tartják a fiatalokat megismertetését ezzel a művészettel. A csapatban nem ritka, hogy különböző generációk együtt táncolnak a színpadon. Erre példa Fishl Anna Regina és családja is.

„Gyerekkorom óta, mert a családban benne van ugye, édesapám és édesanyám is táncos. Illetve mondhatni, hogy zenész is, így ebben nőttem fel. Hála az égnek, mind a mai napig az életem része, és nagyon szeretjük a testvéreimmel együtt.”

Az együttes Keszthely egyik legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal rendelkező kulturális csoportja, mely a város ünnepi és turista rendezvényeinek állandó színfoltja, kulturális programjainak szervezője. A megalakulástól napjainkig több elismerést szereztek hazai és nemzetközi fesztiválokon, valamint felvételt nyertek a Keszthelyi Települési Értéktár kulturális örökség szakterületi kategóriájába.

Pelikán Péter – Keszthelyi Tv

Képek