75 éve történt a doni katasztrófa

2018. január 16. (kedd)

A doni katasztrófa áldozataira emlékeztek vasárnap a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban. A reggeli szentmise után Kardos József idézte fel a szovjet csapatok ellen vívott harcokat, és a kegyetlen körülmények között való hazatérést is. Az ünnepség végén a résztvevők fejet hajtottak a második világháborús emlékmű előtt.
A helyi, 9. fogatolt vonatosztály búcsúvételéről szóló újságcikket olvasta fel id. Kalapos István, amely a Keszthely és Vidékében jelent meg 1942. áprilisában. A Fő téri templomban Kardos József elevenítette fel a 75 évvel ezelőtt történt eseményeket. Kiemelte a Don-kanyarban vívott harcok nemzetünk legnagyobb tragédiái közé tartoznak.

„Tizenötödikére a hídfők előtti seregtestek csaknem megsemmisültek magyar részről. A közöttük védekezőket a bekerítés fenyegette. A magyar 7/19-es és 23-as hadosztály a Donnál délen védekezett, északon azonban a harmadik hadtest elszakadt a főerőktől. Köztük a legészakabbra harcoló zalai 9-es könnyű hadosztály is.” – mondta a nyugalmazott tanár.

Kardos József kitért arra is, a magyar hadsereg nem csak a doni harcok, hanem a hazatérés során is komoly veszteségeket szenvedtek. A második magyar hadsereg megfelelő felszerelés nélkül, hóban és állandó szovjet támadásoktól kísérve vonult haza a frontról. Sokan több száz kilométer gyalogoltak, és a kiküldött 200 ezer katonából mindössze 64 ezren tértek haza.

„22-én Hitler engedélyezte a német D hadseregparancsnok parancsnokságának a 2. magyar hadsereg kivonását az arcvonalból és nyugatra gyülekeztette az újjászervezés és hazaszállítás céljából. A 2. magyar hadsereg maradványai ki is váltak az arcvonalból és nagy veszteségekkel vonultak vissza.” – emlékezett Kardos József.

A megemlékezés zárásaként a város vezetői és képviselői koszorút helyeztek el a Várkertben álló második világháborús emlékműnél.

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8479/75-eve-tortent-a-doni-katasztrofa/