Kiállítással, előadással és rövid filmvetítéssel ünnepelte megalakulásának 90. évfordulóját a 379. sz. Feltámadás Cserkészcsapat a Balaton Színházban. A mozgalom tagjai szerint a 90 évvel ezelőtt elhatározott cél, vagyis az életrevalóságra és tisztességre nevelő közösség építése ma is aktuális feladat.
A cserkész himnusz eléneklésével, majd beszédekkel vette kezdetét az ünnepség, melyet a Feltámadás Cserkészcsapat tiszteletére rendeztek. Ezt követően megnyitották a kiállítást, mely fotókból és különböző, a cserkészcsapattal kapcsolatos tárgyakból, könyvekből, kitűzőkből és emléktárgyakból áll, mindezek a keszthelyi cserkészet elmúlt 90 évébe engednek betekintést.
A 379. sz. Feltámadás Cserkészcsapat parancsnoka, Nagy Tamás elmondta, hogy napjainkban kevesen tudják, mit jelent a cserkészéletforma. Sokan csak a táborokkal azonosítják a szervezetet, emellett azonban játékos formában jelentős néprajzi, biológiai, nemzeti és egyéb területekről komoly tudásanyag átadására törekednek az őrsvezetők. „A cserkészetet érezni kell, a cserkészet nem az, ami le van írva a könyvekben. Nem az, ami elő van írva, ami meg van írva. A cserkészet egy olyan dolog, amit át kell élni szeretetben, barátságban, csapatszinten, testvéri szinten” – mondta el a vezető.
Keszthelyen aktív a cserkészélet. Díszőrséget állnak valamennyi fontosabb városi és egyházi ünnepélyen, nemzeti ünnepen. Évente minimum három alkalommal többnapos portyát rendeznek. Kirándulásaik mellett pedig kiscserkész napot, nyílt napokat is tartanak. Rendszeresen megjelennek teljesítménytúrákon és országos cserkészrendezvényeken.
A 379.sz. Feltámadás Cserkészcsapat ünnepi kiállítása november 29-ig látogatható a keszthelyi Balaton Színházban.
(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)