A fotózás világával ismerkedtek Keszthelyen

2021. szeptember 23. (csütörtök)

Fotósok hada gyülekezett az elmúlt szombaton a Helikon Kastélymúzeumnál. Kivételesen nem a patinás épület, hanem a fényképezőgépek, telefonok és természetesen a gazdáik voltak a főszereplők. A Műszaki Országos Környezetvédelmi Egyesület kezdeményezésére “fotósétán” vettek részt az érdeklődők, ahol a szakma fortélyaival ismerkedhettek meg.

A keszthelyi fotósétára bármilyen, fotózásra alkalmas eszközzel lehetett érkezni. A szervezők kiemelték: nem a technika számít, hanem a lelkes hozzáállás. Manapság egy jó fotó elkészítéséhez nem biztos, hogy komoly felszerelés szükséges – ennek bizonyítására többen is mobiltelefonnal jöttek. Az úttörő jelleggel, első alkalommal megrendezett “fotósétára” tizenhat résztvevő érkezett. A Műszaki Országos Környezetvédelmi Egyesület Keszthely Város Önkormányzatával karöltve hozta létre a projektet.

A Helikon Kastélymúzeumnál kezdődő, majd a város több pontján is áthaladó fotósétán profi fotósok és a szakma iránt kezdő érdeklődők egyaránt részt vettek. Volt olyan is, aki családostul érkezett. „Azért jöttem el, mert érdekel a fotózás. Szerettem volna kicsit tanulni egy profitól, hogy hogyan kell megkomponálni egy képet , illetve mi az, amire figyelni kell. Meg kicsit jobban kitanulni ezt a masinát” – mondta el Juhászné Nyári Emese, aki kisgyermekével és férjével együtt járta a várost.

A programon ingyenesen lehetett részt venni. A séta során a résztvevők folyamatosan kapták a feladatokat, hogy miről és hogyan kell fotózni. A képek készítésénél szempont volt a környezetvédelem, a klímaváltozás hatásainak érzékeltetése; ezzel együtt ösztönzés is arra, hogy hogyan védjük meg a környezetünket. A fotóséta egyben egy alakulóban lévő fotóklub előfutára is. Belovári András fotográfus így vélekedett: „Keszthely város és a környéke nagyon sok különleges értékkel bír, ami egy fotográfus számára nagyon nagy kincs. Akit komolyabban érdekel a fotográfia, azt sok szeretettel várjuk az újonnan megalakuló keszthelyi fotóklub tagjai közé, aminek a fő helyszíne a Balaton Színház lesz Ezúton is köszönetet szeretnék mondani Osvald Bálint igazgatóhelyettesnek a segítségért és az együttműködésért, hogy ez létrejöhet.”

A fotósétára fiatalabbak, idősebbek, hölgyek és urak egyaránt érkeztek. Volt, aki Nagykanizsáról utazott Keszthelyre a fényképezés kedvéért. Az elkészült képeket utólagosan értékelték, valamint megbeszélték a programon megtapasztalt élményeket, tudnivalókat. A több órás séta során sok helyszínre ellátogattak, a fotósuli a Balaton partján ért véget.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/8437-a-fotozas-vilagaval-ismerkedtek-keszthelyen