A fúvósok is várják, hogy koncertezhessenek

2021. február 12. (péntek)

Online tartanak próbákat és készülnek arra, hogy újra koncertezhessenek a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar tagjai. A zenészeket nagyon megviselte a járványhelyzet, az elmúlt évben mindössze tíz alkalommal tudtak fellépni, és idén elmaradt a hagyományos Fúvós farsang is. A Kék Balaton Fúvós Egyesület azonban sikeresen pályázott, így idén a támogatások mellet pályázati forrásból is tudnak gazdálkodni.

A Fúvós Farsang a térség közkedvelt eseménye. A Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar ilyenkor repertoárjának legjavát mutatja be a meghívott vendégeknek, az előadásból természetesen nem hiányozhatnak a jelmezek sem. Az idén azonban ez a program is elmaradt, a járványügyi korlátozások miatt nem lehetett megszervezni az eseményt. A zenekar tagjai azonban a lezárás alatt is folyamatosan gyakoroltak, hogy amint lehet, újra színpadra állhassanak.

„Hiányoznak azért nyilván a barátok, a zenekaros társak. Viszont szerintem nagyon fontos, hogy az ember ebben a nehéz helyzetben is megtalálja a motivációt. Tamás sok kottát és hanganyagot küldött nekünk, ami azért motivált bennünket abban, hogy gyakoroljunk. Nagyon jó darabok, kihívás is technikai részben is.” – mondta Nagy Dóra, a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar tagja.

A zenekari tagok a novemberi lezárás óta nem tudtak közösen próbálni. Ugyan gyakorolják otthon a darabokat és többen a zenekari hangzást is az otthonukba varázsolják, a különböző szólamokat azonban nem tudják összepróbálni. Emellett a fellépés élménye is hiányzik a tagoknak. A Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar évente több tucat koncertet ad itthon és külföldön egyaránt. 2020-ban azonban mindössze 10 fellépést tudhattak maguk mögött.

„Június végén, amikor kinyílt egy kicsit számunkra is a világ, újra összejöttünk. Hatalmas boldogság és öröm volt, ez tartott egészen októberig. Mi az elmúlt 26 évben általában évi 50-60 koncertet tudunk adni. Ez természetesen töredéke volt a tavalyi évben, körülbelül 10 fellépésünk lehetett nyáron. Az a nagyon sajnálatos, hogy még nyári táborban sem tudtunk részt venni, felkészítő táborban.” – tájékoztatott Kiss Tamás, a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar vezetője.

Bár a Fúvós Farsang elmaradt, a tagok igyekeztek összehozni egy közösségi eseményt az online térben. Készült egy videó az elmúlt 10 év farsangi koncertjeiből, ezt osztották meg egymással a zenészek. Az eseményen jellemzően értékelik az elmúlt évet is, most ez is elmaradt. Örömteli hír viszont, hogy idén nem csak a támogatásokból, hanem pályázati forrásból is gazdálkodhat a Kék Balaton Fúvós Egyesület.

„A Bethlen Gábor Alapkezelőtől a működésünkhöz szükséges támogatásunkra szoktunk pályázni. Ezt sajnos az előző kettő évben nem kaptuk meg, idén viszont sikeresen pályáztunk és az egyesület komolyabb pénzösszeghez jutott, amely pótolja az önkormányzatok támogatásainak a visszafogottságából származó bevételkieséseinket.” – tette hozzá Rizsányi Zoltán, a Kék Balaton Fúvós Egyesület elnöke.

A zenekar folyamatosan készül a nyitásra, számos tervük van az idei évre. Így például szeretnének rendszeres térzenéket tartani, és bíznak benne, hogy a szállodákba is visszatérhetnek koncertezni. Emellett a már megszokott helyszíneken is találkozhat majd velük a közönség.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7806-a-fuvosok-is-varjak-hogy-koncertezhessenek