Bámulatos gímszarvastrófeákkal várták a látogatókat a hétvégén az V. Festetics Trófeaszemlére és a Vadászati Kultúra Ünnepére. A legnagyobb szabadtéri trófeamustrán nem csak a szakmának kedveskedtek a szervezők, hiszen a látogatók az elejtett vadak koronái mellett egy színvonalas képzőművészeti tárlatban is gyönyörködhettek.
Idén a gímszarvas volt a főszereplője az ötödik alkalommal megrendezett Festetics Trófeaszemlének és a Vadászati Kultúra Ünnepének. Az érdeklődők közel száz gímtrófeát csodálhattak meg a hétvégén a Vadászati Múzeum parkjában.
Döbörhegyi József maga nem vadászik, de erdészeti dolgozóként szívesen gyönyörködik a kiállított gímbika trófeákban.
„Én az erdészetnél dolgoztam örök életben, a Zalaerdőnél, úgyhogy ezek érdekelnek annyira, hogy csak megnézem. Tavaly kihagytam, most van rá lehetőségem, hogy eljöjjek, és nagyon tetszenek. Mivel erdei ember vagyok, szinte az erdőben születtem, úgyhogy magaménak érzem” – mesélte a látogató.
A szemlét Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, a Zala Megyei Vadászszövetség elnöke nyitotta meg. Elmondta, a rendezvény célja, hogy emléket állítson a vadászati kultúrának és hagyományoknak.
„Azt gondolom, hogy mi, vadászemberek így szeptember elején mindannyian egy picikét ünneplőbe öltöztetjük a lelkünket. Ilyenkor hangosak a zalai erdők a gímbikák bőgésétől, ilyenkor van a gímeknek a násza, és ahogy mondtam, a zalai gímbika méltán híres, és nekünk tényleg az a feladatunk, hogy egy picikét felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy mi is az a környezetünkben, ami valóban kiemelkedő és tökéletes” – emelte ki az igazgató.
A kétnapos ünnepség megnyitóján átadták a 2010-ben alapított Festetics Kulturális Örökség díjat is. Ezt az elismerést azoknak ítélik oda, akik munkájukkal nagyban hozzájárulnak a Festetics-örökség ápolásához és továbbviteléhez. Az idei évben Szegedi László, a Veszprém Televízió főszerkesztője vehette át a rangos kitüntetést.
„Ez a díj nagy meglepetés volt a számomra, de egy nagy öröm, és egy nagy megtiszteltetés is. 2012 óta, amikor elindult a Festetics Trófeaszemle, dogozunk együtt Tóth Csaba igazgató úrral és munkatársaival. Segítettük nagyon sokat ennek a rendezvénynek a kommunikációját. Én mindig meghatottan néztem, amikor valaki átvette ezt a díjat, és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer valaha én is megkapom. Nagyon komoly megtiszteltetés egy ilyen komoly díjat elnyerni, megkapni” – mesélt a díjról a Veszprém Televízió vezetője.
A bámulatos trófeák mellett a múzeum különtermében egy képzőművészeti kiállításra is sor került. A Vadászati Kulturális Egyesület minden évben meghirdet egy pályázatot, ahová idén 26 alkotó 70 alkotással pályázott. A szakmai zsűri 51 művet ítélt kiállításra érdemesnek, de csak a legkiválóbb alkotások nyerték el a Vadászati Kulturális Érték címet is.
„A Vadászati Kulturális Érték címet ítélték oda, ami a mostani 51 kiállított alkotásból 11 kapta meg, ez is jelzi azt a színvonalat, amit ez a díj képvisel. 2013-ban az egyesületünk alapított egy új képzőművészeti nagydíjat Balogh Péter Művészeti Nagydíj néven, azt pedig minden évben egyszer, egy embernek adjuk oda, idén Sándor Róbert grafikusművész kapta” – tájékoztatott Oláh Csaba, a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke.
A trófeákban két napig gyönyörködhettek az érdeklődök, a kiállítás azonban december közepéig tekinthető meg a Vadászati Múzeum különtermében.
(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)