A Keszthelyi Nemzeti Kör Közhasznú Egyesület a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által kiírt családtámogatási pályázat anyagi segítségével családi és közösségi programok szervezését vállalja számos keszthelyi civil szervezet közreműködésével.
A pályázati program megvalósítási célja a házasság és a család intézményének támogatása, ezáltal hozzájárulva Keszthely egyre romló demográfiai helyzetének javításához. A programokat a keszthelyi történelmi egyházközségek aktív részvételével szervezik, március és április hónapokban.
Elsőként szívességszolgálatot szerveznek, melyben önkéntesek felajánlásait várják, akik a rászorulókat segíthetik (pl. beszélgetés idősekkel, gyermekfelügyelet, segítés a házimunkában, tolmácsolás, stb.). A szívességszolgálati felajánlásokat a keszthelyi templomokban és a Városi Könyvtárban elhelyezett dobozokban gyűjtik.
A programokba szeretnék bevonni a fiatalokat és az idősebbeket is, ezért két előadás megtartására felkérték Uzsalyné Pécsi Rita családpedagógust.
Az első előadás március 17-én az evangélikus gyülekezeti teremben az érzelmi intelligenciáról szól.
A következő szombaton, március 24-én babakocsis felvonulás indul a Fő téri plébániától a belvárosban, utána a férfi és nő kapcsolatáról hallhatnak az érdeklődők, „Férfinak és nőnek teremtetett” címmel.
A helyi médiákon keresztül is népszerűsíteni szeretnék a programokat. A Karmelita templomban sikeresen működő jegyesoktatásról riportfilmet terveznek.
Április 14-én ökumenikus találkozót szerveznek a Nagymezőn, ahol különböző programokkal várják az érdeklődőket.
Április 29-én a Generációk Közötti Szolidaritás Napja keretében helyi óvódások és kisiskolások, valamint a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének keszthelyi tagjai látogatják meg a városi Idősek Otthonát.
A program zárásaként a református templomban a kötődés-pedagógiáról hallhatnak előadást fiatalok és idősebbek.
Sok szeretettel hívnak és várnak minden kedves érdeklődőt programjaikra!
A programok a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósulnak meg.
Kapcsolódó cikkek:
Keszthelyi vendégek a lengyel testvérvárosban
Moldvai csángó gyermekek Keszthelyen
Megalakult a Nyugat-Balatoni Civil Kerekasztal
Lengyel civilek Keszthelyen
Megszépült a Szent Erzsébet tér