A Helikon újra él

2014. április 24. (csütörtök)

A helikoni láng fellobbanásával csütörtökön délben kezdetét vette a Dunántúl legnagyobb középiskolás kulturális seregszemléje.

Az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségekre 50 város 128 intézményéből 3300 diák (és 300 kísérő) érkezett, hogy a három nap alatt 18 kategóriában 502 produkciót, illetve alkotást mutasson be. A program nyitányaként a Festetics-kastély parkjában Pálinkás Róbert igazgató mondott beszédet, kiemelve: Festetics György 1817-ben-ben hívta életre a Helikont, amit haláláig, 1819-ig tartottak évente. Ezután sokan és sokszor szerették volna újjáéleszteni a hagyományt, ami a város önkormányzatának sikerült.
Pálinkás Róbert kérte a diákokat, legyenek büszkék, hogy résztvevői lehetnek az ünnepségeknek, s folytassák a helikoni utat, mely kultúrával van szegélyezve. Regényiné Király Éva, az Újkori Helikoni Ünnepségek Alapítvány kuratóriumi elnökének köszöntőjét követően megkoszorúzták Festetics György szobrát.

A résztvevők ezután a vonyarcvashegyi mazsorettek és fúvósok vezetésével a városon át a Helikon parkba vonultak, ahol a Helikoni emlékműnél délben kezdődött a hivatalos nyitóünnepség. E helyen Csótár András, az önkormányzat ifjúsági, kulturális és oktatási bizottságának elnöke mondott beszédet.
– Örömmel jelenthetem, hogy a helikoni eszme tovább él, a lelkesedés a Dunántúl középiskolás diákjaiban töretlen – fogalmazott, felidézve a Helikoni Ünnepségek kezdetét, történelmét. Kiemelte: Keszthelynek kiemelten fontos a történelme, a hagyományai, köztük a Helikon, ami meghatározó a város életében. Szavai után dr. Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes turisztikai államtitkára szólt a jelenlevőkhöz, hangsúlyozva: középiskolás diákként ő is részese volt a Helikoni Ünnepségeknek, melyek örökké élő élményt jelentettek, jelentenek számára.
– Akkoriban azt hittük, a művészet határozza majd meg az életünket, de mégis külön utakon indultunk el, máshova sodort bennünket a sors – mondta. – A Helikonon szerzett élmények sosem feledhetőek, azok felnőtté válásunk részei lettek. A barátságok kötése mellett egymás mestereivé és tanítványaivá is váltunk. A zsűrinak azt kívánom, hogy minél több fiatalban lássák meg a művészt, a kísérő tanároknak pedig hogy legyenek büszkék a tanítványaikra. A diákok élvezzék az elkövetkező napokat, szerezzenek minél több élményt, s azok minél többször hozzák vissza őket Keszthelyre.

Szavai után fellobbantotta a helikoni lángot, majd folytatódtak a programok és bemutatók, melyeknek hét közintézmény adott helyet. Vers és próza, színjátszás, komolyzene, kórus, folklór, film és videó, képzőművészeti és irodalmi alkotások, valamint könnyűzene-ének, mozgásművészet-moderntánc kategóriákban mérték össze tudásukat a fiatalok, természetesen neves szakértő zsűri előtt.

A megmérettetéseket egyébként már a nyitónapon számos egyéb program (például író-olvasó találkozó, nagy versmondás, könnyűzenei koncert) kísérte, s így lesz ez pénteken és szombaton is. A Tiéd a színpad! produkciói mellett kórus- és könnyűzenei hangversenyek kínálnak programot. Szombaton délelőtt még több kategóriában is versenyeznek a diákok, délután három órakor azonban befejeződik a Helikoni Ünnepségek programja: a Csokonai ÁMK-ban ekkor tartják a végső eredményhirdetést, a Helikoni Vándorserleg átadását, a fődíjasok gáláját.

(forrás, fotó: Zalai Hírlap, Sámel József zaol.hu)