FESTETICS VÁGTA

2017. augusztus 24. (csütörtök)

A hintóktól az agarakig

Festetics Vágta

Az értékes, és színes magyar lovaskultúra bemutatását tűzte ki célul a Festetics Vágta. A program első napján a Festetics kastély parkjában rendeztek nem csak lovas programokat. A közönséget agrárbemutatóval és játszóházzal is várták szombaton.
A biztos ülés minden lovas szakág alapja. A kastélyparkban bemutatózó gyerekek most sajátították el a lovaglás alapjait. Érdemes minél fiatalabban megismerkedni lovakkal és amint leér a gyerekek lába a kengyelbe, nyeregbe is pattanhatnak. A Gyenesdiási Lovas Sport Egyesület növendékei örömmel mutatták be tudásukat a kastély közönségének.

„Ez egy alap, ahhoz hogy később – ha majd esetleg – szeretnének bármilyen olimpiai szakágban versenyezni akkor ez egy jó kiindulási pont, vagy ha hobbilovasok lesznek és csak szeretnének felülni a lóra és kimenni az erdőbe, arra is egy jó alapot ad nekik.” – mondta el edzőjük, az egyesületet irányító Vitéz Viktória.

A bemutatók mellett lipicai lovakkal hajtott fogatok járták egész nap a kastély parkját. A szentgyörgyvári ménes paripái a főúri időket idézhették meg a vendégekben. A sétakocsizás nagyon népszerű volt.

„Nagyon jól érezzük magukat. Budapestről érkeztünk, Zalakaroson vagyunk most szállodába, pihenésre, nyári alkalomra jöttünk és a gyerekkel bejöttünk megnézni…nagyon jó volt az agárfuttatás és most meg elmentünk egy jó kis sétakocsizásra itt a kerteken belül, de nagyon tetszett, meg jól is ment a kocsi.” – mesélte élményeit Németh Zoltán.

Az agár futása ugrások sorozata. Egy ilyen ugrás akár 7 méteres is lehet, ennek köszönhető az agarak hihetetlen sebessége – erről a kastélypark látogatói is meggyőződhettek. A lovaskultúrához szervesen kapcsolódik a vadászat és vele együtt az agarászat. Ennek köszönhetően hívták meg az Országos Agarász Egyesületet a rendezvényre. A szervezet tagjai azt vallják, az agár a magyar egyetemes kultúrának a része, hiszen már a honfoglalók is hoztak magukkal agarat a Kárpát-medencébe.

Töpfner József, az országos Agarász Egyesület alelnöke: „Kerámiába, festészetbe szobrászatba, irodalomba, színdarabokba, mindenbe van agár. tehát az egész magyar történelmet végig kíséri az agár. Mi egy hagyományőrző egyesület vagyunk, ebtenyésztő egyesület, vadászati hagyományt őrzünk és egyszerűen ezt a tevékenységet azért szeretnénk folytatni, mert egy hagyományos tevékenység és ezt a kutyát eredeti mivoltában így lehet megőrizni és meg is szeretnénk őrizni.”

A különféle bemutatók mellett játszóházzal várták az érdeklődőket, de eleink étkeit is meg lehetett kóstolni a Festetics Vágta szombati programjában.

Forrás:
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8172/a-hintoktol-az-agarakig/