A katolikusok igen, a protestánsok nem tartanak nyilvános szertartásokat

2020. november 17. (kedd)

Bezárták kapuikat a református és az evangélikus templomok, a katolikus egyház azonban továbbra is megtartja a szentmiséket a járványügyi szabályok betartásával. A liturgián ajánlott a maszk viselése és kötelező a kézbe áldozás. Emellett felhívják a figyelmet a távolságtartásra is. A protestáns gyülekezetek online istentiszteleteket közvetítenek a híveknek. A Keszthelyi Televízió is minden vasárnap beosztás szerint sugározza felvételről a helyi felekezetek szertartásait.

A megszokott rend szerint zajlanak a szentmisék a katolikus templomokban Keszthelyen. A hívek között azonban tapasztalni lehet a járvány miatti óvatosságot, kevesebben látogatnak el a liturgiákra, mint a pandémia előtti időben. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia már a tavasszal is több ajánlást fogalmazott meg a hívek egészségének védelmében. A kormány új, szigorúbb szabályainak bevezetése ellenére azonban a püspöki kar úgy döntött, hogy a szentmisék megtartását továbbra is engedélyezi.

„Püspöki kar szorgalmazta, hogy a szentmiséken valóban a hívek, akik mernek, tudnak és nem félnek, vegyenek részt. Az imádság, a feltöltődés helye lett továbbra is a templom marad számunkra. Aki pedig valamilyen oknál fogva vagy idős testvérrel együtt lakik, rokonnal, szülővel, nagyszülővel, vagy olyan munkakörben van például az egészségügyben, ahol veszélyeztetett ő maga, akkor ha ő nem jön közösségbe, akkor végezzen otthon imádságot, rózsafűzért, olvasson Szentírást, mélyedjen egy kicsit jobban az Isten kapcsolata.” – tájékoztatott Tál Zoltán, a Magyarok Nagyasszonya Plébánia plébánosa.

A Kármelita Bazilikában is megtartják a szentmiséket. A templom bejáratánál kézfertőtlenítőket helyeztek ki és kérik a híveket a maszk viselésére. Emellett padokat is lezártak, így csak minden második sorban lehet helyet foglalni. A püspöki kar rendelkezései szerint csak kézbe áldoztatnak és gyóntatószéken kívül gyóntatnak. Emellett a szentségek kiszolgáltatása, mint a keresztség vagy a házasság – a kormányrendelethez igazodva – szűk körben történik.

„A templomunkban is, a bazilikában már mielőtt meghozták volna ezt a szigorúbb döntéseket, mi már meghoztuk. Például majd lehet mutatni, minden második pad le van zárva, ezáltal közel másfél méteres távolság van a hívek között. Nyilván a családtagok ülnek egymás mellett, de mivel hála a Jóistennek elég nagy a befogadóképessége a bazilikának, én azt gondolom, hogy még a távolságot is tudjuk tartani.” – mondta Mezei András, a Kis Szent Teréz Plébánia plébánosa.

A református templomok a kormány újabb szigorú járványügyi intézkedéseit követően bezárták a kapuikat. A lelkészek egyedül tartják az istentiszteleteket vasárnaponként. Sok helyen, így a keszthelyi gyülekezeteknél is az igehirdetéseket online közvetítik a testvéreknek, akik nem látogathatják a templomokat. Zichy Emőke, a keszthelyi gyülekezet lelkésze azt mondja, számítottak rá, hogy ismét szüneteltetni kell a nyilvános istentiszteleteket, hiszen így volt ez a tavasszal is.

„Nem csak az istentiszteleteink szünetelnek ezekben az időkben, hanem sajnos minden más alkalom. Alig indítottuk be a konfirmációi előkészítőnket, a bibliaóráinkat, a lélekrajz tanfolyamunkat, a kórusunk lelkesen próbált már az advent első vasárnapi fellépésre, hiszen nálunk az egyházi évet akkor kezdjük számolni. Minden álmunkat, minden reménységünket áthúzta ez az intézkedés.” – emelte kia Keszthelyi Református gyülekezet lelkésze.

A keszthelyi evangélikus templomban az elmúlt vasárnapon tartották az utolsó nyilvános istentiszteletet. Honthegyi Zsolt, a keszthelyi gyülekezet lelkésze a járványhelyzet miatt írásban válaszolt a kérdéseinkre. Levelében úgy fogalmaz, az igehirdetések a kiadott püspöki állásfoglalással és a járványügyi szabályokkal összhangban alakulnak. Ennek alapján online térben lehet istentiszteletet tartani ott, ahol tíz főnél nagyobb a gyülekezet, így Keszthelyen is. Honthegyi Zsolt tájékoztat arról is, mivel online nem tudnak mindenkit elérni, így telefonon és körlevélben is keresik a híveket, és ahol szükséges, igyekeznek segíteni.

A Keszthelyi Televízió a korlátozásokra való tekintettel minden vasárnap 17 órakör sugároz szentmisét vagy istentiszteletet. A két katolikus, a református és az evangélikus szertartásokat heti beosztás szerint vetítjük.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7594-a-katolikusok-igen-a-protestansok-nem-tartanak-nyilvanos-szertartasokat