A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által szervezett idei országos szakmunkástanuló versenyek győzteseit, helyezettjeit, felkészítő tanárait, az iskolák vezetőit köszöntötték pénteken a Parlamentben.
Az ünnepségen a helyezetteknek és felkészítő tanáraiknak emléklapot adott át Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Parragh László, az MKIK elnöke valamint Odrobina László, az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért felelős főosztályvezetője.
A keszthelyi Asbóth-középiskolából Csótár András igazgatót, Kiss Klaudia Gabriella (II. helyezett) és Takács Roxána (III. helyezett) kozmetikus tanulókat, Zángóné Kulcsár Edit és Kiss Gáborné gyakorlati oktatókat, valamint Linhart Rita elméleti tanárt, szakértőt hívták meg az ünnepségre.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2008 óta minden évben megrendezi a fizikai szakmák társadalmi elismertségének növelésére a szakmunkástanulók országos versenyét a Szakma Sztár Fesztiválja keretében. Ez évben a szakmák országos versenyeit a nappali tagozaton végzős tanulók számára, a Nemzetgazdasági Minisztérium által a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részére gondozásra átadott 31 szakképesítésben hirdették meg. A verseny elődöntőit országosan a területi kamarák (23) szervezték és bonyolították, a budapesti döntő a nagyszabású fesztivál keretében zajlott.
Különlegessége a rendezvénynek, hogy minden érdeklődőnek lehetősége nyílik a színvonalas szakmai versenyt megtekinteni, a folyamatot figyelemmel kísérni, abból tanulni, építkezni. Nagyon sok végzős diák, oktató, gyakorló kozmetikus és szaktanár látogatott el a versenyre tapasztalatot szerezni vagy drukkolni.
A versenyzőknek is sokat jelentett, hogy az oktatójuk vagy szüleik megnézhették szakmai megmérettetésüket. Nem csak nekik, hanem a pályaválasztó fiataloknak is lehetőséget adott az MKIK a tájékozódásra.
Az érdeklődő iskolák diákjai, az osztályok, csoportok egynapos szakmai kirándulás keretében ingyenesen vettek részt a rendezvényen. A fesztiválra 2011-ben közel 12.000 látogató jutott el, közülük a vidéki iskolákból a területi kamarák szervezésében közel 200 autóbusszal több, mint 9.000 diák. Ezek 30%-a az általános iskolákból érkező 6−7. osztályos, közvetlenül pályaválasztás előtt álló fiatal volt.
A Szakma Kiváló Tanulója országos szakiskolai verseny a kozmetikus szakma egyetlen ápoló kozmetikát képviselő magyarországi versenye, ezért a kozmetikai ipar szempontjából kiemelkedő jelentőségű esemény.
A Szakma Sztár Fesztivál a kozmetikus szakmában valóban a legjobbak versenye. Minden évben több száz tanuló jelentkezik, s közülük kerül ki az a tíz, aki megmutathatja magát a közönségnek.
A kozmetikus verseny első 3 helyezettje:
1. Jarábik Barbara MOSZI Ipartestületi Szakképző és Szakiskola
2. Kiss Klaudia Gabriella Asbóth Sándor TKSZK
3. Takács Roxána Asbóth Sándor TKSZK
(forrás, fotó: Monitor www.monitormagazin.hu)
Kapcsolódó cikkek:
Csótár András az Asbóth középiskola új igazgatója
Önkéntesen segítenek az Asbóthosok
Felvették a kesztyűt Keszthelyen is
Kárpátaljai tanulmányúton az Asbóth középiskola tanulói
Városi pedagógusnap
Pro Cultura elismeréssel
Sziget az értékválságban