A legújabb technológiákkal ismerkedhettek a gyerekek

2021. november 16. (kedd)

A jövő technológiáival ismerkedhettek meg a gyerekek a Fejér György Városi Könyvtárban. Ismét Keszthelyen vendégeskedett a Digitális Élményközpont, amelynek keretében a fiatalok kipróbálhatták a VR szemüveget vagy a drón reptetést. Az eseményen elhangzott, ezeket a szerkezeteket ma már sok tudományterületen használják és a jövőben egyre fejlettebbek és elterjedtebbek lesznek.

3D nyomtató, lego robot, drón. Többek között ezekkel az eszközökkel ismerkedhettek meg a diákok a Fejér György Városi Könyvtárban. Az idei évben is ellátogatott Keszthelyre a Digitális Élményközpont, amelynek keretében a fiatalok a legújabb technológiákat vehették szemügyre. A Békés megyéből érkezett szakemberek először a különböző eszközök feltalálásáról és fejlődéséről tartottak rövid előadást. Ezt követően a gyerekek kipróbálhatták a különböző szerkezeteket.

„Nekem nagyon tetszett, mert engem nagyon érdekelnek az ilyen informatikai dolgok. Tényleg nagyon jó volt szerintem, teljesen jó volt.” – mondta Havasi Benedek, a Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI Belvárosi Tagintézményének tanulója.

„Nagyon tetszett, a kedvencem a virtuális szemüveg volt, a hullámvasút.” – tette hozzá Gelencsér Kira Kitti, a Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI Belvárosi Tagintézményének diákja.

A VR szemüveg minden gyerek körében nagy sikert aratott. A fiatalok egy tengerparti hullámvasutat próbálhattak ki, a szűk egy óra alatt mindenkire sor került. A gyakorlódrón reptetése is nagyon népszerű volt. Sokan már rutinosan mozgatták a szerkezetet, mások azonban most próbálhatták ki először. A programon elhangzott, ez a kis gép jó lehetőség arra, hogy valaki megtanulja vezetni ezeket a masinákat.

A gyerekek a 3D nyomtatót is szemügyre vehették működés közben, de láthattak már elkészült alkotásokat is. Az Élményközpont munkatársai ennek a gépnek a működését is elmagyarázták a fiataloknak. A könyvtár is nagy hangsúlyt fektet a digitális nevelésre.

„Fontosnak tartjuk a következő generáció számára nem csak az egyértelmű dolgokat megmutatni, hanem ami a jövő nemzedékének a mindennapjai részévé fog válni. Ilyen technológia ugye a 3D nyomtató, illetve a drónok alkalmazása a tudományban. Úgy gondoltuk, hogy az iskolásokat megszólítva ismét elhívjuk ezt a lehetőséget és szerencsénk volt, mert a pályázat biztosította nekünk. Nagyon messziről, az ország másik végéből érkezett a két szakember, akik a gyerekeknek bemutatják ezeket a technológiákat.” – tájékoztatott Verebélyi Judit, a Fejér György Városi Könyvtár főkönyvtárosa.

A gyerekek egy egyensúlyozó lego robotot is kipróbálhattak, és azt is megtudhatták, hogy a különböző tudományterületeken hogyan alkalmazzák ezeket az eszközöket. A könyvtárban a Csány-Szendrey iskola mellett a Premontrei diákjainak tartottak foglalkozást a Digitális Élményközpont munkatársai.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8598-a-legujabb-technologiakkal-ismerkedhettek-a-gyerekek