A Majormúzeum is csatlakozott a beporzók napjához

2021. március 11. (csütörtök)

2018 óta március 10-e a beporzók napja Magyarországon. A figyelmet a rovarok fontosságára irányító ünnep magánkezdeményezésre indult el, melyhez évről évre többen csatlakoznak. Idén 39 intézmény készült programokkal, köztük a keszthelyi Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely is. A járvány miatt csak az online térben találkozhatnak az érdeklődők több érdekességgel.

Egy videót is feltöltöttek online felületeikre a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely munkatársai. E mellett a rovarokról, azok fontosságáról és ezek megsegítéséről is osztottak meg érdekességeket. Így csatlakoztak idén a beporzók napjához. De nem csupán az online térben szerettek volna tenni a rovarokért, egy méhecskehotelt is kihelyeztek az udvarra. Ezt a körülbelül 1 óra alatt megvalósítható épületet a családoknak is ajánlják, hogy készítsék el. Néhány farönkbe kell körülbelül 20 centiméter mélyen lyukakat fúrni, majd a fadarabokat egymásra pakolni az udvar napos és esőtől védett zugába.

„Ha most viccesen mondanám ebbe a szituációba, hogy a szálláshelyek és hotelek zárva vannak. Nálunk a major hotele az teljes mellszélességgel nyitva van és várja a kis szorgos állatokat. Rendkívül fontosnak tartom, hogy ilyen apró és egy óra alatt elkészíthető élőhellyel is hozzá tud járulni bárki ahhoz, hogy egy kicsit tegyen a környezetért. Hiszen azt talán kevesen tudják, hogy a virágos növények 80%-t, az Európában termesztett növények kétharmada rovar beporzású.” – mondta el Horváth Zoltán a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely megbízott vezetője.

Az intézménynek történelmi öröksége is van a méhekkel kapcsolatban, hiszen az 1797-ben alapított Georgikonon felsőfokú méhészeti oktatás is folyt. A Majormúzeum meg is kezdte a méhesház rendbetételét. Terveik szerint amint a járványügyi szabályok megengedik, új lehetőségként a múzeumpedagógiában is szeretnének hangsúlyt fektetni erre az ágra is.

„Megfogalmaztunk és elindítunk múzeumpedagógiai programink sorában egy „Szorgos rovarok a kiskertben” című foglalkozást, ahol a gyerekeknek játékos formában mutatjuk be a beporzó diverzitást. Megismerkednek a méhészeti eszközökkel, a mézfajtákkal, azok jótékony hatásaival. itt a különböző eszközök révén bepillantást nyerhetnek, illetve, az egyik méhész gyakorló kollégám révén autentikus módon bepillantást nyerhetnek a valódi méhészkedésbe.” – tette hozzá Horváth Zoltán.

A beporzók napját 2018 óta tartják Magyarországon magánkezdeményezésre. Már abban az évben a Kárpát-medencében 25 esemény valósult meg az ünneppel kapcsolatosan. Ez azóta folyamatosan növekszik. Céljuk felhívni arra a figyelmet, hogy a rovarok száma évtizedek óta csökken, ennek pedig komoly következménye lehet. A beporzók tevékenysége ugyanis nagyban hozzájárul az emberek által megszokott és természetesnek vett folyamatokhoz.

„Mindenki csak utálja a rovarokat, de azt mindenki elfogadja, hogy a lehullott avar, a dögök, az ürülékek eltakarításában ők óriási részt vállalnak. Senki nem törődik vele. De az asztalra kerülő ételeink, italaink, a terményeink nagyon nagy részben függenek a beporzó rovaroktól. Tehát ezekre nagyon nagy figyelem fordul. És egyre többen látják be, hogy valóban a rovarok között vannak nagyon hasznosak és azoknak az érdekében nagyon kicsi eszközökkel is lehet komoly segítséget nyújtani.” – ismertette dr. Vásárhelyi Tamás biológus, a program egyik kezdeményezője.

A szakemberek azt ajánlják, hogy aki teheti, a kertjébe telepítsen rovarhotelt, vagy nádból elkészíthető méhecskebölcsőt. Ezekkel ugyanis nagy segítséget nyújthat ezeknek az apró, ám hasznos teremtményeknek.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7879-a-majormuzeum-is-csatlakozott-a-beporzok-napjahoz