A nagyközönségnek is átadták a Kiskastély óvodát. Az intézmény szeptember 2-án nyitotta meg kapuit, már a kezdetektől telt házzal működik. A 160 éves, műemlék épületben modern, 21. századi óvodát alakítottak ki, ahol a nevelő munka mellett nagy hangsúlyt fektetnek a lelkiségre is. A beruházás összköltsége mintegy 3,2 milliárd forint, és 18 új munkahelyet teremtett.
Ünnepi műsorral köszöntötték a résztvevőket a nagycsoportosok. A gyerekek szűk két hét alatt tanulták meg az énekeket. A kicsik bátran álltak a népes közönség elé, a vendégek pedig nagy örömmel fogadták az előadást. Az óvoda megnyitóján a szülők, a nagyszülők és a keszthelyi intézmények vezetői is bejárhatták a csoportszobákat és a közösségi helyiségeket. Az új intézmény nagyon népszerű a szülők körében.
„Nagyon jó tapasztalatokkal rendelkezünk. Akkor váltunk igazán óvodává, amikor megtöltötte a gyerekzsivaj az intézményt. Meg is érkeztek a kicsik szeptember 2-án, még folyamatban van a befogadás, úgyhogy a kicsik apránként, naponta jönnek. Nagyon jól érzik magukat, szinte nincs is sírás az épületben, úgyhogy nagyon jó a tapasztalatunk.” – mondta Kovács Erika, a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója.
A Kiskastély óvoda terve évekkel ezelőtt vetődött fel a Veszprémi Érsekség és a keszthelyi önkormányzat között. Hosszas tervezőmunka előzte meg a kivitelezést, a Vásár tér szomszédságában azonban ma újra régi formájában pompázik az épület. A zöldterület és a parkoló rendezését az önkormányzat vállalta, ez utóbbi még várat magára. Dr. Udvardy György veszprémi érsek arról beszélt, a bizalom az egyik kulcsszó, amikor az óvodáról van szó.
„Hogy mi az, amit a szülők tőlünk várnak, talán abban lehetne megfogalmazni – amit többször ki is mondanak – hogy egyfajta bizalmat fogalmaznak meg az egyházmegye felé, általában az egyházi fenntartású oktatási intézmények felé. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a többi intézményben, más intézményben a szakmai munka ne lenne megfelelő, hanem az az igény fogalmazódik meg, hogy nagyobb biztonságra, nagyobb otthonosságra vágynak.” – tájékoztatott Dr. Udvardy György veszprémi érsek.
Az eseményen elhangzott, az óvodában rendelkezésre áll a 21. századi feltételrendszer, a nagyszerű szakember gárda és az innovatív, a gyerekeket előtérbe helyező fenntartó. Az intézmény annyira népszerű, hogy sok szülő már a jövő évre íratja be a gyerekeit. A Kiskastély megújulását és az új óvoda megnyitását Keszthely város lakossága és vezetése is üdvözölte.
„A városnak nagyon fontos volt, hogy legyen egy ilyen nagyon szép és új óvoda, de talán még ennél is fontosabb volt, hogy akik keresztény alapon szeretnék nevelni a gyereküket ilyen módon is, azoknak legyen erre lehetőségük, hiszen a városban nem volt ilyen óvoda. Most már van, de tulajdonképpen Keszthelynek a járásközpont szerepét is erősíti.” – emelte ki Manninger Jenő, Keszthely polgármestere.
Az óvodába nem csak Keszthelyről, hanem a környékről is járnak gyerekek, így az intézmény létrejötte a térség életében is mérföldkő. Erről már Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője beszélt. Hangsúlyozta, az értékalapú nevelés, a közösségépítés és a keresztény értékek átadása mind-mind kiemelkedően fontosak egy kisgyerek életében.
„Keszthelynek és a térségnek az egyik ékessége lett ez az épület. Külön örülök annak, ami talán még fontosabb annál, hogy egy épület megújult, hogy valóban egy olyan értékalapú nevelési intézmény tudott itt elindulni az elmúlt másfél-két hétben, amire – ahogy mondtam – azt gondolom, hogy nagyon nagy szüksége van mindannyiunknak, és az egész közösségünknek.” – tette hozzá Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár.
Az ünnepség végén Dr. Udvardy György megáldotta a résztvevőket és az épületet. Ezt követően végigjárta a csoportszobákat, ahol szintén áldást kért a Jóistentől.
Regman Karola – Keszthelyi TV