A solymászatot népszerűsítették

2023. január 24. (kedd)

Solymászati nyílt napot tartottak a hétvégén Keszthelyen és Karmacson. Az esemény célja, hogy az ősi vadászati módot megismertessék a közönséggel. Az érdeklődők testközelből figyelhették meg, hogy milyen kölcsönhatásban tud együtt dolgozni ember és állat. Az alkalmon lehetőség volt vadászkutyák vizsgáztatására is.

A Vadászati Múzeum hátsó kertjében gyülekeztek a solymászok és az érdeklődők. Héják, sólymok és szirti sas kiképzői is tapasztalatot cseréltek egymással. A megnyitón elhangzott, a helyszínre kerültek azok a totemek, melyek neves solymászoknak állítanak emléket. Szeretnének minden környékbeli solymászattal kapcsolatos rendezvényt itt indítani. Az eseményre az ország több vidékéről érkeztek.

„A solymászat végül is arról szól, hogy az ember és a madár együtt vadásszon. Ez egy jó, kellemes olyan időtöltés, ami egyszerre jó természet és madárismeretet feltételez. Másrészt egy olyan lelkületű ember, aki szereti az állatokat és főleg a madarakat, mi velük szeretünk vadászni, nem más fegyverekkel, hanem a madarakkal.” – mondta el Bérces János.

Közös vadászat is volt a nyílt napon, Karmacs határába vonultak a solymászok és kísérőik. Folyamatosan képzik ki a madarakat. A különböző vadászati módok között ezt tartják az egyik leghumánusabbnak, mivel kis sebet ejtenek a vadon, a prédának pedig lehetősége van a menekülésre. A nyílt nap minden évben népszerű, melyet a Vadászati Kulturális Egyesület Solymász Rendje szervez.

„A társadalmi elfogadottsága magasan kiemelkedő az összes többi vadászati formához képest. Az hogy mennyien solymásznak, kik solymásznak, ez már nehezebb kérdés. Hiszen a solymászat egy nagyon nehéz tevékenység. Nem lehet félretenni a hétköznapokra, mindennapi elfoglaltságot igényel. Sőt az egész életformáját ré kell alakítania a solymásznak, az egész családjáét. Művelni már nehezebb a tevékenységet, de úgy érezhető a magyarságnak a pozitív hozzáállása, társadalmi elfogadottsága, támogatottsága.” – ismertette Lóki György a Vadászati Kulturális Egyesület Solymász Rendjének elnöke.

A nyílt napon lehetőség volt solymászkutya vadászati alkalmassági vizsgát tenni. Bírálták a kutyának a fegyelmét és a figyelmét egyaránt. Az ebnek össze kell dolgoznia a ragadozó madárral, ami nem könnyű feladat.

„Ez azért speciális, mert ezek vizslák. Tehát eredetileg apportírozó kutyák, itt viszont nem kell az apport, mert furcsa lenne, ha a zsákmányt a madárral együtt beapportírozná a gazdához. Tehát itt ez nem kívánatos, tilos, úgyhogy itt a vizsgán ezeket a dolgokat figyeljük, hogy a madárral kapcsolatban hogy viselkedik, a gazdával kapcsolatban hogy viselkedik.” – ismertette Pomázi Ágoston a Kynológiai Szakbizottság elnöke.

A solymászati nyílt nap célja volt, hogy azok is betekintést nyerhessenek ebbe a vadászati módba, akik eddig csak bemutatón láttak hasonlót. Alkalom volt a beszélgetésre, tapasztalatcserére is.

https://tvkeszthely.hu/hirek/9987-a-solymaszatot-nepszerusitettek

Képek