A zalai Balaton-part polgármesterei találkoztak

2023. április 6. (csütörtök)

Munkamegbeszélést tartottak a zalai Balaton-parti települések polgármesterei. A térségben már hagyomány, hogy a szezon előtt összeülnek a vezetők, hogy jó gyakorlatokkal segítsék egymást, és összehangolják a teendőket. Az idei tanácskozást Vonyarcvashegy szervezte meg.

Nem csak a keszthelyi, hanem a környező települések strandjai is nagy népszerűségnek örvendenek a nyári szezonban. Egy-egy forró júliusi napon teltházzal üzemelnek a fürdőhelyek. A strandok minden évben nagyon jól szerepelnek a Kék Hullám minősítésen, ezért mindent meg is tesznek a települések vezetői. Az elmúlt időszakban a zalai Balaton-parton nagyon sok fejlesztés megvalósult. Ugyanakkor a szezonnyitás előtt több fontos témát is meg kell vitatni.

„Mondjuk el egymásnak azokat a tapasztalati tudásokat, amiből a másik nagyközség vagy város tud tanulni, tapasztalni. Ezeket a jó gyakorlatokat is megbeszéljük, és azokat is, amiket esetleg hibaként követtünk el, hogy a másik település ezeket ne kövesse el. Ezek nagyon fontos összejövetelek, egyrészt, hogy ne legyünk információirigyek, illetve ez a négy zalai Balaton-parti település, kiegészülve Vállus községével, egy olyan egységet tudjon mutatni, ami akár a bűnmegelőzés szempontjából egy megelőző jelleg legyen.” – tájékoztatott Pali Róbert, Alsópáhok polgármestere.

Balatongyörökön, Vonyarcvashegyen, Gyenesdiáson és Keszthelyen is kiemelt szerepet játszik a kerékpáros turizmus. Az elmúlt években számos fejlesztést hajtottak végre annak érdekében, hogy kiszolgálják az aktív turizmus kedvelőit. A kerékpáros útvonalak többsége mindegyik települést érinti, ezért is fontos, hogy összehangolják a beruházásokat. Emellett pedig számos napi aktuális kérdést is megvitattak.

„Ez nagyon fontos, hiszen hasonló problémáink vannak. Itt nyilván elsősorban a Balaton és az üdülési szezon a téma. Főleg ilyenkor, amikor már készülünk a szezonra, számos olyan kérdés van, amit meg kell oldani és össze kell hangolni. Így természetesen a strandok nyitva tartását, a strandbelépőket is azért figyelembe vesszük, hogy a többi strandon milyen. A kerékpárutak kiépítéséről egyeztethetünk, vagy az iszapkotrás, az mindig egy fontos téma.” – emelte ki Manninger Jenő, Keszthely polgármestere.

A munkaebéden elhangzott, ez az összefogás példaértékű, és nagyban segíti a települések fejlődését. A polgármesterek megegyeztek abban, elsősorban partnerekként, és nem konkurenciaként tekintenek egymásra. A megbeszélés nem csak a turisztikai szezont célozta, szó esett többek között az illegális hulladék problémájáról is.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/10226-a-zalai-balatonpart-polgarmesterei-talalkoztak

Képek