Az Apáczai Közalapítvány „HATÁRTALANUL! 901. Tanulmányutak a szomszédos országokba” című pályázatán a fenti címmel nyert több mint 1 300 000 forintot a keszthelyi Közgazdasági Szakközépiskola.
Az összeget tanulmányi kirándulásra fordíthatják az iskola kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos diákjai. A pályázatot Nagy Barbara, a 9.A osztály osztályfőnöke írta, aki elmondta, hogy az iskolában kiemelt figyelmet fordítanak évek óta a határon túli magyarokkal való kapcsolattartásra. A mostani pályázat 40 diák külföldi utazását teszi lehetővé a nyári szünetben. A diákok július elején utaznak a Vajdaságba, ahol négy napot tölthetnek el. A történelmi helyszínek ill. műemlék-látogatások mellett – amelyek a magyarság kultúrájának megismerésére irányulnak – a diákok szakmai látogatást tesznek Zentára, a Közgazdasági-Kereskedelmi Iskolába. A középiskolások hasonló korú diákokkal vehetik fel a kapcsolatot, megismerhetik oktatási rendszerüket, szakképzésüket.
Kapcsolódó írások:
Kárpátaljai tanulmányúton az Asbóth középiskola tanulói