Ajándék az iskoláknak

2018. december 20. (csütörtök)

Több mint 1 millió forintot osztott szét az Emberi Erőforrások Bizottsága Keszthely 10 oktatási intézménye között. A bizottságnál már hagyomány, hogy karácsony közeledtével megajándékozza a város általános és középiskoláit. Az ünnepségre ez úttal a Csány-Szendrey iskolában került sor.
Karácsonyi műsorral örvendeztették meg a keszthelyi általános és középiskolák igazgatóit a Csány-Szendrey iskola diákjai. A vidám karácsonyi dallamok mellett szavalatokat is hallhattak a vendégek. A fiatalok nagy örömmel és átéléssel léptek fel az iskola aulájában. Az Emberi Erőforrások Bizottságának karácsonyi ünnepségét minden évben más-más oktatási intézményben szervezik meg.

„A gyerekek advent eleje óta készülnek erre a mai napra, hiszen ma délelőtt volt ez az ünnepségünk, délután 17 órakor pedig a szülőknek adják elő a már hagyományos karácsonyi műsorukat. Nagyon-nagyon készültek, én azt hiszem, hogy egy nagyon-nagyon szívhez szóló, nagyon kedves műsort láttunk. Nagy öröm számomra, hogy a többi intézményvezető, illetve az intézmények képviselői is láthatták.” – mondta Dósa Zsolt, a Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI igazgatója.

Az iskola vezetője köszöntőjében elmondta, nagyon jó hagyománynak tartják, hogy az Emberi Erőforrások Bizottsága karácsony előtt is támogatja az oktatási intézményeket. Csótár András, a bizottság elnöke kiemelte, nagyon jó érzés, hogy Keszthely 10 oktatási intézményének vezetői közösen ünnepelnek.

„Különösen örülök, hogy itt most, ezen a csodálatos ünnepen 10 intézmény vezetője, és a város egyik vezetője, alpolgármester úr is részt vett. Ritka pillanat az, amikor az óvodától az általános iskolán át az összes középiskola igazgatója eljön és kifejezzük az összetartozásunkat, hiszen még ha a fenntartóink különbözőek is, azért mi egy nagy közösséget alkotunk, egy nagy család vagyunk. Keszthely városában ez a 10 intézmény több mint 4000 gyermek oktatását nevelését végzi el.” – tájékoztatott a bizottság elnöke.

A Csány-Szendrey iskola aulájában Jézus születésének története is megelevenedett. A gyerekek karácsonyi műsorukkal is példát mutattak az összefogásból, abból, hogy közösen lehet igazán szépet alkotni. Az Emberi Erőforrások Bizottságának karácsonyi ünnepét a város vezetése is fontosnak tartja.

„Nagyon fontos dolog a közösség, legyen az egy város közössége, legyen az a család vagy legyenek azok olyan szervezetek, amelyek aktívan részt vesznek egy-egy település életében. Az iskola, a pedagógusok, a tanítás, az maga az egyik ilyen legfontosabb közösségformáló rendszer, amelyen minden ember átmegy, és amely mindenkinek maradandó, életre szóló élményeket okoz. Ezért is nagyon fontos, hogy a hivatalos napi munka mellett, főleg ilyenkor, karácsony idején emlékezzünk meg azokról az értékekről, töltsünk együtt időt, és legyenek olyan rendezvények, amikor kötetlenül ilyen szép műsorokat nézhetünk meg és beszélgethetünk egymással.” – tette hozzá Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere.

Az Emberi Erőforrások Bizottsága az idei évben több mint 1 millió forintot osztott szét az oktatási intézmények között. Az iskolák vezetői az összeget a gyerekekre és a pedagógusokra fordítják majd.

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9334/ajandek-az-iskolaknak/?fbclid=IwAR2UYGWLLyjKV6VzNqZOuJ8Ko2tgw7qtRfvscJbzW9orUWEWcum2FHq1-Bs