Két fiatal vállalkozó évekkel ezelőtt elhatározta, hogy mindig valahová juttatnak el támogatást, ajándékot. Ebben az évben a városban dolgozó óvónőkre és dajkákra esett a választás. A karácsonyi ajándékot az Életfa Óvodában adták át.
Amíg az egyik csoportszobában a tízórai után pakolnak el az asztalokról a gyerekek, az óvó nénik segítségével, a másik csoportba járó kisgyermekek karácsonyi dalokat énekelnek. Sorba vonulnak a karácsonyi varázsdobozba Az óvoda önfeledt éveit élvezik a a kicsik. A napjuk nagy részét kis közösségükben töltik. Az iskola előszobájában délelőtti foglalkozáson, játékokon vesznek részt. Előkerülnek az építőjátékok, a karácsonyi édesség készítéséhez szükséges kellékek is. Csokoládé, színes cukorkák, sütőedények. Az óvónők megmutatják a kicsiknek, hogyan lehet színes díszeket . Játékosan tanulnak. Még nem kell csendben maradni, jól összeadni, kivonni. Csak játszani, mert az óvó nénik a játékba csempészik az iskolához szükséges készségek fejlesztését. Két fiatal vállalkozó csomagokkal érkezett az intézménybe, hogy örömet szerezzenek az óvónőknek. Karácsonyi ajándéknak bejglit és ajándékkártyát vittek. A Keszthely óvodáiban dolgozókat lepték meg ünnepek előtt.
„Igyekszünk minden évben ajándékozni így karácsony körül ünnepek alatt. Idén – tényleg- valahogy először a pedagógusok, az óvodai dolgozók, akik a vírus ideje alatt is dolgoztak végig. Őket választottuk ezért. Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen kis kedves gesztussal tudunk nekik kedveskedni, ajándékozni. Nagyon reméljük, hogy lesz idejük hozzánk eljönni és egy kicsit kikapcsolódni nálunk. S reméljük, hogy örülnek és örömmel fogadták a kis ajándékunkat. S nagyon szépen köszönjük a munkájukat.”- mondta el Bertók Bálint vállalkozó.
Az óvónők elcsodálkoztak a vendégek és a karácsonyi csomagok láttán. Az óvodavezető beavatott személy volt, de a fiatalok megkereséséről nem beszélt a kollégái előtt. A felajánlóknak ő segített információval. A tagintézményekben dolgozóknak is ugyanolyan meglepetés volt a karácsonyi asztal elmaradhatatlan édessége.
„Az összes óvodánkba most jelenleg 500 kisgyerek jár. Úgyhogy egész magas a gyermekek száma, hogy kis városban vagyunk. Persze volt ennél több is meg reméljük, hogy ez a tendencia csak javulóban lesz. Bár jelenleg elég sok a hiányzónk a betegségek miatt. S a kolléganők között is elég sok a megbetegedés, úgyhogy én most arra gondoltam, hogy ez most azért is egy kedves gesztus volt, mert egy otthon lévő, betegen ágyban fekvő kolléganő biztos, hogy nagyon fog neki örülni. Mindenkinek el fogjuk juttatni az otthonába, aki most jelenleg nincs az óvodákban és nem dolgozik.”- adott tájékoztatást Szabóné Lancz Anna.
Az ajándékozáson jelen volt a város polgármestere is. Nagy Bálint köszönetet mondott a felajánlóknak. Elmondta, hogy számára mindig öröm, ha jó szándékú, segítőkész emberekkel találkozik.
„Azt gondolom, hogy egy szép gesztus volt a fiatalok részéről, s amit különösen kiemelnék, az az, hogy kifejezetten örvendetes, hogy ezek a fiatal vállalkozók ilyen szempontból is részt vesznek a városi közösségben és hozzájárulnak Keszthely város közösségének az építéséhez. Hiszen ahhoz, hogy egy sikeres közösség legye, ahhoz nem csak azoknak, akik a közszolgálatban dolgoznak, hanem a vállalkozásokban is nagyon jó ha példát mutatnak. Különösen, ha fiatalokról van szó, annak én meg személy szerint is örülök.”- mondta Nagy Bálint.
A fiatal keszthelyi vállalkozók 87 óvodai dolgozót ajándékoztak meg diós, mákos és gesztenyés bejglivel.
Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/8684-ajandek-az-ovodai-dolgozoknak