Aláírta a polgármester a 2021-es költségvetést

2021. február 12. (péntek)

Elkészült az idei évre szóló költségvetés.

A költségvetést az elmúlt másfél hónapban készítették elő. A hosszadalmas egyeztetési folyamat után csütörtökön délután írhatta alá a dokumentumot Nagy Bálint polgármester.

„Erről azt kell tudni, hogy ez egy stabil költségvetés, de alapvetően egy járványügyi költségvetés az idei évi is. És mindazt a tapasztalatot, amit a tavalyi év során fel tudtunk halmozni – azzal kapcsolatban, hogy a járvány, illetve a járvány által okozott gazdasági válság micsoda károkat okozott nem csak a gazdaságnak, hanem az önkormányzatoknak is, – ezt a tudást figyelembe véve alkottuk meg az idei költségvetést. Az, hogy járványügyi költségvetés, azt értem alatta, hogy természetesen tervezünk fejlesztésekkel. Jelentős fejlesztéseket fogunk a terveink szerint az idei évben is megvalósítani. De emellett kiemelt szerepet fordítunk a tartalékképzésre. Többek között azért, hogy a szükség esetén megnövekedett segélyeknek az összegét a tavalyi évhez képest idén is meg tudjuk emelni. Illetve azokat az intézkedéseket, amik a helyi vállalkozásokat, helyi gazdaságot segítik és támogatják, mind munkahelymegőrzés, mind pedig a cégek biztonsága szempontjából, ezeket az idei évben is meg tudjuk adni. Mindezt figyelembe véve a költségvetés stabil és azt gondolom, hogy optimistán nézhetünk gazdasági szempontból is a keszthelyi 2021-es év elé.”

https://tvkeszthely.hu/hirek/7813-alairta-a-polgarmester-a-2021es-koltsegvetest