Az október 23-án kirobbant forradalom és szabadságharc 56.évfordulóján a Fő téren tartottak ünnepséget. Köszöntőt mondott Ruzsics Ferenc polgármester, aki formabontó módon osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Ünnepi beszédében egy nép nemzetté válását és kitartását méltatta dr. Szakály Sándor történész.
A fő téri templomban tartott ökumenikus istentiszteletet követően a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar szólamaira gyülekeztek az ünneplők a Fő téren.
A magyar történelem egyik legmeghatározóbb történelmi események ünnepségén elsőként Ruzsics Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket, és kiemelten a keszthelyi 56-os forradalmárokat. Köszöntőben rendhagyó módon a fehér ember szobor elhelyezéséről és a keszthelyi október 6-i ünnepségről is szót ejtett.
A város első embere kitért a mai nap kormányváltásra gyülekező politikai szerveződésre Budapesten, melyet felháborítónak tart, lévén a nap nemzeti ünnep. Méltatta 56 szellemiségét és a „pesti srácok” bátorságát, elítélte a forradalom vérbe fojtását, és azt követő gyalázatos tetteket, gyilkosságokat, halottgyalázásokat.
Az ünnepségen a Vajda János Gimnázium diákjai adtak műsort. Szavalataikkal és énekeikkel méltán emelték a keszthelyi ünnepség nívóját.
Az esemény ünnepi szónoka, dr. Szakály Sándor történész szerint október 23-a az a nap, melyen az ország népe nemzetté vált. Méltó büszkeségnek tekinti, hogy az 56-os forradalom az első szög volt a kommunizmus koporsójában, melyet a magyarok ütöttek bele.
A beszédek után a Helikon Kórus és a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar adott műsort. A Keszthelyi Fehér Ember szobránál a városvezetés, a keszthelyi intézmények, egyházak, civil szervezetek és pártok helyezték el koszorúikat leróva így tiszteletüket a hős forradalmárok előtt.
Az ünnepség filmvetítéssel zárult: Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című filmjét tekinthették meg az érdeklődők a Balaton Színházban.
(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)