400 ezer forintot gyűjtött össze a Pelso Társaság egy keszthelyi COVID árva javára. A tagok még a szeptemberi jótékonysági esten adományoztak, a támogatás a Regőczy Alapítványnak köszönhetően kerül a rászorulóhoz. Pénteken átadták a Pelso-díjat is, az elismerést Katorné Simán Éva, a Keszthelyi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának vezető ápolója vehette át.
Ünnepelni gyűltek össze a Pelso Társaság tagjai a Premontrei iskolában. A szervezetet olyan keszthelyiek vagy környékbeliek alkotják, akik időt, energiát és pénzt nem sajnálva szeretnének aktívan tenni szűkebb és tágabb lakókörnyezetükért. Mivel az elmúlt másfél évet a járvány és annak nehézségei hatották át, így a társaság is figyelemmel kísérte mindazokat, akik kivették a részüket a védekezésből. A kitartó munkát és a kiemelkedő szorgalmat a Pelso-díjjal ismerik el. Ezt idén Katorné Simán Évának, a Keszthelyi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály munkatársának ítélték oda a járvány elleni küzdelemben végzett áldozatos tevékenységéért.
„Nagy meglepetés volt számomra, nem számítottam rá. Igazából úgy gondolom, hogy a munkámat végeztem és ezzel a díjjal nem csak engem díjaztak úgy érzem, hanem azt a csapatot, amiben én dolgozom. Ugyanis ebben a COVID elleni védekezésben rengetegen részt vettünk országos szinten is és a mi kis járásunkban – ez Keszthelyt és Zalaszentgrótot érinti. Tehát itt érintett volt a Járási Hivatal, a Katasztrófavédelem, a kórházak, a járóbeteg intézmények, a szociális intézmények, az alapellátó háziorvosok, mindenki.” – emelte ki a Pelso-díjas vezető szakápoló.
A Pelso-díjat még szeptemberben, a társaság jótékonysági estjén ítélték oda. Az eseményen azonban Katorné Simán Éva nem tudott részt venni, ezért most került sor az átadásra. Ugyanezen a programon jelentették be, hogy az est bevételét egy COVID árvának ajánlják fel. A tagok mintegy 400 ezer forintot gyűjtöttek össze, a támogatást a Regőczy Alapítvány segítségével jutatták el a rászorulónak. A tagok fontosnak tartották, hogy egy keszthelyi vagy környékbeli gyerek kapja a támogatást, ebben partner volt a köztársasági elnök és felesége által létrehozott szervezet. A támogatott személyazonosságát azonban – személyiségi jogok miatt – nem hozták nyilvánosságra.
„Két éven keresztül – 2018-ban és ’19-ben ugyan tartottunk egy Festetics bált, de ebben az évben nem lenne ildomos bált tartani, hanem legyen egy jótékonysági est. A jótékonysági esten – sajnos – az a cél, hogy egy COVID árvának gyűjtsünk. Hál’ Isten összejött 400 ezer forint és találtunk egy alapítványt, ez a Regőczy Alapítvány, amely Regőczy Alapítvánnyal a Pelso Társaság kötött egy kölcsönös szerződést, amelyben benne van, hogy egy keszthelyi COVID árvának fogja az alapítvány átadni az általunk összegyűjtött 400 ezer forintot.” – tájékoztatott Horváth Imre, a Pelso Társaság elnöke.
Az ünnepségen a Premontrei iskola diákjai is közreműködtek. Az intézmény nagy örömmel adott helyet a rendezvénynek.
Regman Karola – Keszthelyi TV