Átadták az északi elkerülő út egy szakaszát

2013. augusztus 2. (péntek)

Elkészült a Keszthelyt északról elkerülő út három és fél kilométer hosszú szakasza. Az összesen 5,8 km hosszú új nyomvonalú útnak ezt a részét a nyári turistaidény hátralévő főszezonjában a közlekedők már használhatják is. A ma délutáni átadási ünnepség után vehették birtokba az autósok az új szakaszt.

Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere nagy örömmel tépték le ma délután a közlekedési táblát eddig érvénytelenítő piros szalagokat, majd megindult a forgalom az új, három és fél kilométeres szakaszon. A korábbi felmérések kimutatták, hogy az ide látogató turisták – a problémák között – elsőként említették a közlekedési nehézségeket. A mostani lépéssel sikerült javítani a helyzeten.

Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke az átadás sajtótájékoztatóján elmondta: 2003 után főleg az autópálya-építések anyagszállításánál volt kritikus a helyzet, akkor forráshiányra hivatkozva lassan haladt az előkészítés. Az uniós források közé azonban sikerült beilleszteni ezt a tervet is, így a kezdeti nehézségek ellenére három éve gyorsultak fel az események. Manninger Jenő elmondta még: eredetileg a teljes szakaszt szerették volna átadni ebben az időpontban, ám a tavaszi kedvezőtlen időjárás miatt ezt módosítani kellett. A kivitelező a most átadott út építésével az eredeti határidőre elkészült, így az átadásra is sor kerülhetett.

A beruházást az EuroAszfalt-A-Híd Keszthely Konzorcium végezte illetve végzi. A Keszthelyt elkerülő út teljes nettó kivitelezési összege 1,4 milliárd forint. Az elkerülő út átadott részén három körforgalmi és egy hagyományos csomópontot alakítottak ki. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában elkészült út két ütemben valósul meg: a 71-es számú főút elválási csomópontja és a Hévízi út közötti szakaszt adták át ma, a második, 2.3 km-es szakaszt a tervek szerint augusztus végén vehetik birtokba a közlekedők. Ennek a szakasznak az építési munkálatai jelenleg is zajlanak.

(forrás, fotó. Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)