Birtokba vehették a gyermekek Keszthely új játszóterét, melyet a Helikon parkban, az egykori kézilabdapálya helyén építettek fel. A játszótér része a Keszthely Zöld Város projektnek, amiben a park rekonstrukciója is szerepelt. Manninger Jenő polgármester elmondta, folyamatosan szépül a terület, a növényültetések megfelelő ideje miatt várhatóan ősszel lesz teljesen kész.
A Család Iskola tanulói voltak az elsők, akik kipróbálhatták az új játszóteret. Hinták, csúszdák, rugós játékok és kötélpálya is rendelkezésükre áll. Több olyan játékelem is található a területen, ami tanít is nekik.
A fiataloknak nagyon elnyerte a tetszését az új játszótér. Többen gondolják úgy, hogy amint lehetőségük lesz, a családdal és a barátokkal is el fognak ide látogatni.
„Nekem nagyon tetszik és szerintem az összes barátnőmnek meg mindenkinek tetszik. Kipróbáltam egy csomó mindent. Szerintem ez nagyon jó.” – mondta el Puruczky Minka.
A játszóteret a Helikon park rekonstrukciójának részeként készítették el. Az engedélyek is megérkeztek már, így nincs akadálya annak, hogy használják a fiatalok. Manninger Jenő polgármester elmondta, a jó idő közeledtével gondolták azt, hogy megnyitják az érdeklődők előtt. Keszthelyen sok játszótér található, de a város ezen részén is igény volt egyre.
„Természetesen teljesen készen a Helikon park akkor lesz, hogyha lezárultak a viták és a beszerzési kérdések. De addig is lehet használni a Helikon parkot. És most már látszik, hogy szebb. Ezt a játszótér is, gyakorlatilag kész van, megvannak hozzá a hatósági engedélyek, tehát ezért ki is nyitottuk a kaput. Egyébként kérték is a környékbeli iskolák, gyerekek, hogy nyissuk ki, mert jön a jó idő és szeretnének most már játszani.”
Manninger Jenő hozzátette, a parkban még vannak munkák, amiket új közbeszerzési eljárást követően tudnak megcsináltatni. Amint megkapják az állami támogatást, várhatóan ősszel befejeződhet a teljes rekonstrukció.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV