Az életminőség a témája a Balaton Akadémia rendezvényének

2013. május 30. (csütörtök)

Az életminőség, vagyis a természeti környezet, a táplálkozás, a népegészség, az iskolaügy, a kultúra, a művészeti élet és az irodalom áll a középpontjában a Balaton Akadémia pénteken, Keszthelyen kezdődő kétnapos rendezvényének.

A Laus Pannoniae (Pannonia dicsérete) elnevezésű, költők, fordítók, szerkesztők 13. nemzetközi találkozójának idén is a Helikon Kastélymúzeum ad otthont. A Csoóri Sándor Kossuth- és Herder-díjas író, Balog Zoltán és Fazekas Sándor miniszter fővédnöksége mellett zajló tanácskozás szakmai elnöke Andrásfalvy Bertalan és Albert Gábor.

A szervezők a megnyitó és a védnöki köszöntések mottójaként Szolzsenyicin Hogyan mentsük meg Oroszországot? című írásának egy részletét jelölték meg: „Az ország életképességének és kultúrája elevenségének kulcsa, a vidék … a gyógyulásnak alulról kell kezdődnie …”
A meghívottak ennek jegyében előadást hallhatnak a pénteki nyitónapon a vidék helyzetéről, jövőjéről, élelmiszergazdaságról valamint a népegészségügyünkről és iskolaügyünkről, mások mellett minisztériumi szakemberektől, orvosoktól, pedagógusoktól, közgazdászoktól.

Szombaton Nemzetünk igazi alkotmánya – kultúránk címmel Albert Gábor író, szerkesztő tart előadást, majd Szentmártoni János, Albert Zsuzsa, Sutarski Konrád, Gencso Hrisztozov, Péntek Imre, Batta György, Bence Lajos, Acsádi Rozália, László-Kovács Gyula, Szigeti Lajos, Püspök Livia, Kerék Imre, Kellei György, Gyurácz Ferenc, Németh István Péter, Wessely Gábor, Tari István, Szabó T.Anna és Dragomán György részvételével zajlik beszélgetés.

(forrás: MTI)

A RENDEZVÉNY PROGRAMJA