Az úszásoktatás támogatására

2014. szeptember 14. (vasárnap)

Ahogy eddig minden tanévben, úgy idén is biztosítja a keszthelyi önkormányzat a diákok uszodába utaztatási költségét. A támogatásra 2014-ben másfélmillió forintot fordítanak.

Ruzsics Ferenc polgármester elmondta: fontosnak tartják a keszthelyi iskolások és óvodások úszásoktatását, melyet több módon is segíteni kívánnak. Így nem csupán az uszoda használatát biztosítja ingyen az önkormányzat a keszthelyi nevelési-oktatási intézményekbe járó gyerekeknek, hanem arra is odafigyel, hogy sem a szülőknek, sem az iskolának ne kerüljön pénzébe az utaztatás.
A tanuszodához közel elhelyezkedő intézményekből a közlekedést gyalogosan oldják meg, a távolabbi, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz nem tartozó óvodák és iskolák gyermekei számára az autóbusz költségét pedig a városi önkormányzat átvállalja.

Az utaztatásra kötött előző szolgáltatási szerződés lejártával a 2014/15-ös tanévre is időszerűvé vált a személyszállító cég kiválasztása. A beérkezett pályázatok közül a Zala Volán Közlekedési Zrt. kedvezőbb ajánlatát fogadta el szeptemberi soron kívüli ülésén a testület. A támogatásra az önkormányzat 2014-ben másfélmillió forintot fordít.

A Csik Ferenc Tanuszodát 2010-ben nyitotta meg Keszthely városa. Az építkezést a Zala Megyei Közgyűlés finanszírozta mintegy 270 millió forint értékben, a keszthelyi önkormányzat pedig – a terület biztosítása mellett – az üzemeltetést vállalta magára.

– A Balaton fővárosában kiemelten fontosnak tartjuk, hogy már a legkisebbek is biztos úszástudással rendelkezzenek, az oktatáshoz pedig ideális körülményeket nyújt a tanuszoda – mondta el a polgármester. – Nem szerettük volna, hogy az iskolák fenntartásában a megnyitás óta történt változással hátrányt szenvedjenek bármely intézmény diákjai, így továbbra is ingyenesen biztosítja a város az összes intézmény számára az uszoda használatát.