Az utak ideje

2021. október 28. (csütörtök)

A világ ismert helyszínei más szemmel – így lehetne összefoglalni Iván Csaba nemrég megjelent kötetét. Az utak ideje című könyv a keszthelyi születésű szerző úti élményeit foglalja össze, de egészen más módon, mint egy hagyományos útinapló. A kötetet kedden délután mutatták be a Fejér György Városi Könyvtárban.

Szubjektív búvár zsebkönyv. Így jellemzi maga a szerző legújabb kötetét. Az utak ideje című könyv bizonyos szempontból útinapló, ugyanakkor nem a turisták által felkapott helyeket mutatja be az olvasóknak. Iván Csaba szándéka az, hogy búvárkodásra késztesse az utazókat, azaz arra bíztassa őket, hogy fedezzék fel egy-egy ország rejtett kincseit. A keszthelyi születésű szerző nem először járt a Fejér György Városi Könyvtárban, előző két kötetét is bemutatta már itt az érdeklődőknek.

„Azért jön vissza az ember, mert visszahúzza a szíve. A gimnázium az egyébként is, mint építészeti remek és én ezt nagyon szeretem. A másik pedig a Szigetfürdő, ami nekem a feltöltődésben, akárhonnan jövök vissza a világból, akkor mindig azt mondom, hogy ha úszni akar az ember, akkor a Szigetfürdőbe kell menni. Tehát vannak olyan csábító helyek, ami nekem örökké a relaxációnak a tökéletes helyszíne.” – emelte ki Iván Csaba.

Az utak ideje című kötet számos európai helyszín mellett Indiát, Egyiptomot és az Egyesült Államok keleti partvidékét is az olvasók elé tárja. A Fejér György Városi Könyvtárban tartott kötetbemutatón az érdeklődők megtudhatták, hogy mi inspirálta a könyv megírását. Szó esett arról is, hogy sok olyan élményt is összegyűjtött Iván Csaba, amik nem kerültek bele a könyve, ezért elképzelhető, hogy újabb írással örvendezteti meg az olvasóit. A keszthelyi könyvtár nagy örömmel látta újra vendégül az írót.

„Azért is hívtuk szívesen, mert ez az utazás tematika, amiről ez a kötet szól, Az utak ideje, igazából ez mindenkinek a szívéhez közel áll. Tehát meg is látszik a közönség létszámán, hogy nagy érdeklődésre tartott számot. Iván Csaba a Naptárlapok című kötetét mutatta be először, akkor is teltházzal, a Jazztérképet másodjára és akkor is teltházzal. Úgy gondoltuk, hogy szívesen fogadja majd a közönség így harmadjára is.” – tájékoztatott Kocsondiné Eisenkorb Györgyi, a Fejér György Városi Könyvtár igazgatóhelyettese.

A könyvtár olvasótermében ezúttal is teltház volt, sokan voltak kíváncsiak a Keszthelyről elszármazott szerző úti élményeire. A beszélgetést saját fényképei is színesítették, így vált igazán hitelessé és élménydússá a beszámoló.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8555-az-utak-ideje