Az ütemezésnek megfelelően épül a Sirius Hotel

2021. december 9. (csütörtök)

A korábbi Via Hotel helyén gyors ütemben épül az új szálloda. Az építkezés ez év márciusában kezdődött el. Mára 25%-os készültségben áll a 11 ezer négyzetméteres, 128 szobás épületkomplexum. Tegnap Keszthely város polgármestere, Nagy Bálint járt az építkezésen. A pincétől a legfelső szintig megtekintette az épülő Sirius szállodát.

A januári tervezéseket követően már márciusban megkezdődtek az egykori Via hotel helyén épülő 4 csillagos superior szálloda kivitelezési munkálatai. A 11 ezer négyzetméteres szálloda építésén naponta közel 150 ember dolgozik. Jelenlegi készültségi állapotáig felhasználtak 5000 köbméter betont és 1200 tonna betonacélt. Már jól látható a szinteken is, hol lesz a konferenciaterem, a recepció, a folyosó, a liftakna. A szállodát a beruházást végző cég termelési igazgatója mutatta be Keszthely város polgármesterének.

„Idén azt terveztük, hogy elkészülnek a vasbeton szerkezetek. Ezt az ütemet tartjuk is. Karácsonyig elkészül az összes vasbeton szerkezetünk. Mellette párhuzamosan már készülnek az építőmesteri szerkezetek, készülnek a falazatok. Megkezdődtek a gépészeti alapszerelések. S a jövő évet arra szánjuk, hogy az építőmesteri szakipari munkák elkészüljenek. Elkészüljön az épületnek a teljes gépészete, elektromos hálózata. 2023-ban elkezdődnek a próbaüzemek, az épületnek a beüzemelése és felkészítése arra, hogy használatba kerüljön.”- mondta el Polgár Sándor termelési igazgató.

A kivitelező részéről teljes tájékoztatást kapott Nagy Bálint polgármester, a szintenkénti funkciókról is. A bejárás során megmutatták, hogy hol épül a wellness és szauna részleg, hol lesznek a gépházak. A pincétől a legfelsőbb szintig lehetőség nyílt az épület bejárására. A munkahelyteremtő beruházás meghatározó eleme a Balaton-parti fejlesztéseknek és városmarketing szempontjából is jelentős a térségnek.

„Nem csak a keszthelyi emberek, hanem a térségben élők is nagyon régóta várták azt, hogy a keszthelyi Balaton-part valóban el tudjon kezdeni a megújulás irányába fejlődni. Fontos itt a megújulásnál megemlíteni, hogy a mértéktartó fejlesztésekre van szükség és nem szabad túlépíteni a keszthelyi Balaton-parton. De azt gondolom, hogy akár itt a volt Via Hotel területén lévő új szállodának a megépítésén is láthatjuk, hogy itt tényleg egy olyan épület fog elkészülni másfél év múlva, ami egyrészt beleillik a városnak a szövetébe, beleillik a Balaton-part fejlesztésébe, beleillik abba a tervezésbe, amit nagy Balaton-part néven Keszthely városa elkezdett az elmúlt egy éves folyamatba.” mondta Nagy Bálint polgármester.

Az épületet körülvevő területen parkolókat építenek és a Balaton-parthoz méltó zöldövezeti zónákat, parkot alakítanak ki. Az épület kivitelezése a tervezett ütemben halad. Várhatóan 2023 júniusában nyitja meg kapuit a Hotel Sirius a vendégek előtt.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/8665-az-utemezesnek-megfeleloen-epul-a-sirius-hotel