Balaton-part rendezési terve

2019. február 11. (hétfő)

Az országos törvényi szabályozásnál szigorúbb helyi rendelet szabályozza a keszthelyi Balaton-part beépíthetőségét – mondta Dósa Zsolt, az önkormányzat Városstratégiai Bizottságának elnöke. Hozzátette, a tervezett beruházások nem befolyásolják hátrányosan a városban élőket. A mai sajtótájékoztatón elhangzott, több módon is kikérik a lakosság véleményét a témában.
Dósa Zsolt elmondta, az önkormányzat lehetővé szeretné tenni egy 8 méter magas épület létrehozását, ez fél méterrel magasabb, mint amit az eddigi helyi rendelet engedélyez. A Libás strandnál lévő kikötő környékén 10%-os beépítettséget tesz lehetővé a rendelet, emellett mélygarázsok épülnének, ezzel nőne a zöldfelület – emelte ki a képviselő. Dósa Zsolt hozzátette, mindezek mellett a Balaton-parton lévő, parlagon heverő épületek felújítása is cél.

„Az országos viszonylathoz képest szigorúbbak voltunk. Ez a szigorúság az itt élőknek az életminőségét próbálja javítani. Tehát a Jobbikos és DK-s képviselőtársaink állításaival szemben én úgy gondolom, hogy ezekkel a döntésekkel a jelenleg idegenforgalmi tetszhalott állapotban lévő keszthelyi részeket tudjuk feltámasztani.” – tájékoztatott a Városstratégiai Bizottság elnöke.

A sajtótájékoztatón Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere a tűszerű magasház kapcsán elmondta, ez egy keszthelyi építész elképzelése, amelyet több szakember is támogat. A megépítését azonban jelenleg az országos szabályozás nem teszi lehetővé.

„Amennyiben az országos szabályozás mégis lehetővé teszi egy ilyen épületnek, építménynek a megépítését, azt gondolom, hogy mivel ez annyira jelentősen befolyásolná Keszthely város látképét, arculatát, hogy csak a keszthelyi lakók véleményének a kikérése után lehet egy ilyet engedélyezni. Tehát ebben az esetben, hogyha lehetőség lesz ennek az épületnek a megépítésére országos szabályozás tekintetében, abban az esetben is én helyi népszavazást fogok kezdeményezni, ahol a keszthelyi lakóknak ki fogjuk kérni e tekintetben a véleményüket.” – tette hozzá az alpolgármester.

A januári testületi ülésen módosított rendelet kapcsán lakossági fórumot szerveznek február 11-én a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/5742-dosa-zsolt-a-balatonpart-rendezesi-terve-nem-erinti-hatranyosan-a-keszthelyieket?fbclid=IwAR2wTdwACDfJscmKdXiwndWk4X-5HCywvZ5mwkdIrVHyqBbC3MNqaHATRNg