Balesetmegelőzés miatt vágták ki a fákat

2020. május 14. (csütörtök)

A Keszthely-Fenékpuszta közötti kerékpárút mellett nemrég több fát is kivágtak. Ezzel kapcsolatban több olyan állítás került napvilágra, ami nem a valóságot tükrözi – mondta el televíziónknak Sáringer-Kenyeres Marcell önkormányzati képviselő. A természetvédelmi mérnök szerint a fákat balesetveszély miatt kellett kivágni, melyről márciusban kaptak felszólítást a Veszprém Megyei Kormányhivataltól.

Több fát is ki kellett vágni balesetveszély miatt. Ennek a fának a maradványaiból is jól látszik, hogy beteg egyed volt, amit egy nagyobb szél bármikor a kerékpárútra dönthetett volna. Ezeket szakemberek jelölték ki kivágásra.

Sáringer-Kenyeres Marcell önkormányzati képviselő, természetvédelmi mérnök arról tájékoztatott, hogy a Magyar Közút Zrt. február végén mérte fel az utak mentén található fák állapotát. Ennek következtében március 6-án, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Erdészeti Osztálya rendelte el, hogy a biztonságos közlekedés érdekében a terület három tulajdonosa, a Keszthelyi Önkormányzat, a Pannon Egyetem és a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. végeztessék el a munkát. Erre mérlegelési jogkört nem kaptak.

„Egy soron kívüli kötelezés volt a három tulajdonos irányába, hogy élet- és balesetveszélyes, beteg, túltartott és sok esetben koronaszáraz fák találhatóak meg ezeken a területeken és ezeket a fákat az élet és balesetveszélyre hivatkozva ki kell vágni. Április végi határidőt kaptak a tulajdonosok, hosszabbítást kértek és ezt változtatták meg május végi határidőre.”

Sáringer-Kenyeres Marcell hozzátette, amennyiben ezt nem valósították volna meg, úgy akár egymillió forintos pénzbírságot is kaphatott volna az önkormányzat. A fák kivágásával kapcsolatban a képviselő hangsúlyozta, nem kaptak korábban értesítést arról, hogy megtörtént a fák állapotának felmérése, a határidő pedig szabott volt.

A kivágott egyedek egy részét aprítják, illetve folyamatosan szállítják el a helyszínről a szakemberek. A folyamat még nem zárult le. A Veszprém Megyei Kormányhivatal a tulajdonosok jelzése után ellenőrzi, hogy az előírt kötelezettségüket betartották-e. Ezt követően az Erdészeti Hatóság javaslatot tehet az újratelepítéshez, melyhez már jogkörrel rendelkeznek a tulajdonosok is.

„Ami azt jelenti, hogy a terület rehabilitását megkezdhetik szakember bevonásával, tehát a kerékpárút szakasz fejlesztése mellett a területen megkezdődhet majd a rehabilitáció meghatározott fafajok, illetve cserjék telepítésével. És fontos kiemelni azt, hogy mindezt úgy szeretnénk megtenni, hogy a jövőben Keszthely Város Önkormányzata, illetve az itteni tulajdonosok ne kaphassanak még egy ilyen határozatot, tehát komoly szempontokat fogunk a jövőben figyelembe venni, hogy megőrizhessük ezt a területet.” – tette hozzá a képviselő.

Az önkormányzat törekszik a hatékonyabb kommunikáció elérésére a különböző szervezetekkel, mivel mindenki érdeke, hogy ne rövid határidőn belül kelljen megvalósítani a közösségi érdekeket szolgáló projekteket.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7080-balesetmegelozes-miatt-vagtak-ki-a-fakat