Csökkent Keszthelyen a bűnözési ráta, jó és stabil a közbiztonsági helyzet a városban – hangzott el a Bűnmegelőzési iroda záró eseményén. Az Energia téren hét héten át segítették a rendőrség munkáját önkéntesek, akik szórólapot osztogattak, eltűnt gyerekek szüleit keresték meg, valamint pénztárcákat, mobiltelefonokat juttattak vissza a tulajdonosaihoz.
A Bűnmegelőzési irodában minden héten 5 fiatal teljesített szolgálatot, akik Keszthely legforgalmasabb helyein hívták fel a figyelmet az értékek védelmére. Az önkéntesek szórólapokat osztogattak a strandon és a mólon is, emellett pedig kiemelt figyelmet fordítottak a parkoló autókra is. A diákoknak a munka mellett lehetőségük volt belesni a kulisszák mögé, a keszthelyi kapitányság és a vízirendészet is vendégül látta őket.
„Jó volt. Voltunk a rendőrkapitányságon, ahol ujjlenyomatokat csináltunk, belepillanthattunk az ott folyó folyamatokba, hogy hogy dolgoznak a rendőrök. A kulisszatitkokba, beleláttunk egy kicsit a munkájukba, és ültünk rendőrautóban.” – mondta az egyik önkéntes, Rezneki Vanda.
Az iroda záró eseményén elhangzott, az önkéntesek immár 19. éve segítik a rendőrség munkáját. Vozár Péterné elmondta, a fiatalok lelkesen és lelkiismeretesen dolgoztak a nyár folyamán. Keszthely alpolgármestere hozzátette, amellett, hogy szerteágazó feladatot láttak el, komolyodott a felelősségvállalásuk, jelenlétükkel pedig biztosították a város biztonságát.
„Mindenképpen hasznosnak ítélem ezt a tevékenységet a város szempontjából és a turisták szempontjából. Érdekes színfoltja volt a kerékpáros regisztráció, illetve a Police Café, amelyben bűnmegelőzési tanácsokkal látták el az ide érkezőket. Amit nagyon fontosnak érzek, hogy ezek a gyerekek nem csak hasznosan töltötték a nyarat, nem csak az önkéntes óráikat tudták le, hanem azt is, hogy talán felelősségteljesebben állnak a további hónapokhoz, évekhez, máshogyan figyelik a környezetüket.” – tájékoztatott az alpolgármester.
Az elmúlt években Keszthelyen és környékén jelentősen javult a bűnözési statisztika, évről évre egyre kevesebb bűncselekményt regisztrálnak. A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője kiemelte, így volt ez az idei évben is, így elmondható, hogy a város közbiztonsági szempontból idén is jó és stabil szezont zárhat. Dr. Andor László hozzátette, két nagyobb bűncselekményt is sikerült felderíteni, ehhez a bűnmegelőzési irodában szolgálatot teljesítő diákok is hozzájárultak.
„Egy nagyon jó és stabil, kiemelkedő bűnügyi, közbiztonsági mérleggel zártuk ezt az elmúlt turisztikai, idegenforgalmi nyári szezont. A különböző vagyon elleni és köznyugalmat, közrendet sértő cselekmények száma csökkent, ezen kívül sikerült olyan bűncselekményi kategóriákban, típusokban realizálni a munkatársaimnak, amelyek azért jobban szokták befolyásolni negatív irányba az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét” – emelte ki a megbízott kapitányságvezető.
A Bűnmegelőzési iroda az idei szezonra bezárta a kapuit. A szolgálatot teljesítő önkénteseknek hagyományosan egy tábla csokival és apró ajándékkal köszönték meg a munkát. Az iroda jövőre is várja a diákokat az Energia térre.
Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/7334-bezart-a-bunmegelozesi-iroda