Biztosan tervezhető jövő

2014. január 8. (szerda)

„Feladatunk folytatni az eddigi munkát, és tovább építeni, amibe már belevágtunk.” – mondta el újévi köszöntőjében Ruzsics Ferenc. Keszthely város polgármestere örömteli hírként számolt be a pozitív büdzséről és az utóbbi évek legnagyobb fejlesztési programjáról, melynek keretében megújult a belváros, a Rákóczi tér, a városi piac, és a Balaton-part, valamint korszerűsíteni tudott a város több oktatási intézményt is.

„Most először mondhatom el, hogy végre pluszban a kassza” – ezzel az örömteli hírrel kezdte újévi köszöntőjét Keszthely város polgármestere. Ruzsics Ferenc városvezetői regnálása óta most először számolhatott be arról, hogy pozitív eredménnyel fordult át Keszthely költségvetése az új esztendőbe, melyben a városnak és a kormánynak is nagy szerepe van.

Ruzsics Ferenc további köszönetét fejezte ki Manninger Jenő országgyűlési képviselőnek, akinek lobbi-tevékenysége elősegítette, hogy 70 százalékos mértékben vállalta át az állam tavasszal a város adósságállományát. Mindemellett év végi kormányzati segítségek, a tőketörlesztési megtakarítás és a kórház-konszolidáció révén több mint 1 milliárd forint került Keszthelyre.
Ruzsics Ferenc polgármester a reményét fejezte ki, hogy Manninger Jenőnek a következő ciklusban is lesz lehetősége országgyűlési képviselőként a térségért és Keszthelyért dolgoznia.
A tavalyi év a fejlesztések éve volt, de az idei év is bővelkedni fog ezekben a polgármester szerint.

Keszthely első embere továbbá kihangsúlyozta, hogy a város stabilitásához szükségesek a különböző közszereplők, akik mind a maguk módján erősítik a települést. Ruzsics Ferenc szerint tovább kell építeni amibe belevágott a város, az új évvel nem kell semmit újrakezdeni.

Polgármesterként maga is szeretné tovább folytatni munkáját, ha ehhez bizalmat szavaznak neki. Ahogy beszédében mondta: „Ha a keszthelyi polgárok akarata úgy kívánja, és ha Isten is megsegít, akkor nem ez volt az utolsó újévi köszöntőm polgármesterként, és örömmel folytatom tovább a megkezdett munkát.”

Újévi köszöntője végeztével Ruzsics Ferenc minden keszthelyi polgárnak sikeres boldog újévet kívánt és poharát emelte Keszthelyi idei esztendejére, majd a megjelent vendégekkel is koccintott a közös munka és a sikeres év reményében.

(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)

Az alábbiakban – teljes egészében – olvasható Keszthely város polgármesterének újévköszöntő beszéde:

„Tisztelt Egyházi és Világi Méltóságok!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm, hogy elfogadták meghívásomat, és megtisztelték jelenlétükkel Keszthely város újévköszöntő fogadását.

Engedjék meg, hogy rögtön egy örömhírrel kezdjem az idei köszöntőmet. Polgármesterként immár nyolcadik évemet szolgálom – mert szolgálatnak tekintem a munkámat, a keszthelyi polgárok és szeretett városom szolgálatának –, szóval polgármesterként nyolcadszor állok itt, és most először mondhatom el, hogy végre „pluszban a kassza”. Volt hét szűk esztendő (bár az utóbbiak kétségtelenül egyre biztatóbbak), ezalatt évről évre reméltük, hogy következő majd jobbat hoz. Számba vettem itt minden évben az eredményeket és a sikereket, amiből azért mindig jócskán akadt, de most először mondhatom azt, nagy örömmel, hogy átbillent a mérleg, pozitív eredménnyel fordult át a város költségvetése az új esztendőbe. A mai napon mintegy 300 millió Ft-ot – igaz csak rövid időre, de – lekötött betétként helyeztünk el a számlavezető pénzintézetünknél.

A takarékos és mértéktartó gazdálkodás mellett a kormány mintegy másfélmilliárd forinttal segítette Keszthely városát.
Az a kormány, mely elérte, hogy Magyarországon nőtt a foglalkoztatottak száma, negyven éve nem volt ilyen alacsony az infláció, emelkedtek a nettó átlagkeresetek, visszafizette az ország az IMF-hitelt (megszabadulva annak béklyót jelentő feltételeitől), és az Unió szégyenpadjáról is felállhattunk, megszűnt ellenünk a túlzottdeficit-eljárás.
Az a kormány, mely a magyar emberek mindennapi életét közvetlenül is segíti a rezsicsökkentéssel, a családtámogatási rendszer megerősítésével, a pedagógusi és minimálbér-emeléssel, valamint új munkahelyek teremtésével.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Keszthely különösen szerencsés, hogy egy olyan ember képviseli az érdekeit az országos politikában, mint Manninger Jenő. Elnök úr lobbi-tevékenységének jelentős szerepe volt abban, hogy most év végén az országos költségvetés átcsoportosításából 236 millió forintot juttatott a kormány Keszthelynek. Ez által több fontos, ám a szoros gazdálkodás miatt elmaradt támogatást, fejlesztést és karbantartást tudunk elvégezni: jut ebből a pénzből a városi sportélet támogatására, a háziorvosi problémák rendezésére, valamint városüzemeltetési és intézmény-fenntartási feladatokra is.
Manninger elnök úr hasonlóképpen jelentős munkát végzett abban is, hogy az átlagosnál (és az eredetileg tervezettnél) nagyobb, hetven százalékos mértékben vállalta át az állam tavasszal a város adósságállományát; ez összesen csaknem 750 millió forint pluszt, a 2013-as büdzsében pedig mintegy 150 millió forint tőketörlesztés megtakarítását jelenti. A kórház-konszolidáció során 275 millió forintot juttatott a kormány a keszthelyi intézménynek. Emellett tavaly év végén 160 milliós segítséget kapott az önkormányzat, és további 100 millió forint támogatást juttattak a főtér-projektünkhöz.
Ezek nélkül jó néhány lépéssel hátrébb tartanánk az úton. Elnök úr! E helyről nyilvánosan is megköszönöm segítségét. A keszthelyi polgárok nevében is remélem, hogy a következő politikai ciklusban is lesz lehetősége országgyűlési képviselőként a térségünkért és Keszthelyért dolgoznia.

Idén ugyanis választási év köszöntött ránk, méghozzá háromszorosan is. Nehéz időszak ez, politikusoknak és állampolgároknak, választandóknak és választóknak egyaránt. Polgármesterként én a kampányban tisztességes vitára, a gyűlölködés, mocskolódás és személyeskedés mellőzésére kérem a politikai erőket. Arra, hogy valótlan állításokkal és demagóg vádaskodással ne szennyezzék a közhangulatot.
Ha hozzám hasonlóan becsülik a keszthelyi polgárokat, akkor megtisztelik őket érdemi vitával, igaz érvekkel, és tiszta, egyenes beszéddel.

Tisztelt Vendégeink!

Az anyagi biztonság, a stabil gazdálkodás azt jelenti városunk számára, hogy minden eddiginél biztosabban tervezhető a jövő. Eddig is bizakodva, fejlesztésekben gondolkozva, kisebb vagy nagyobb lépésekkel, de folyamatosan haladtunk előre, még ha a gazdasági környezet nem is volt éppen a legmegfelelőbb, stabil alapokról indulva azonban még messzebb juthatunk. Bele mertünk vágni az elmúlt évek legnagyobb fejlesztési programjába, melynek segítségével megújult a belváros, a Rákóczi tér, a városi piac, és a Balaton-part, valamint korszerűsíteni tudtunk több oktatási intézményt. A város múzeumai is kivették a részüket a fejlesztésekből: a Balatoni Múzeum és a Georgikon Majormúzeum számos újdonsággal rukkolt elő az idei turisztikai szezonra. Megkezdődött a Balaton-part fejlesztésének második üteme, mely számos szezonhosszabbító célú szabadidős létesítmény építését tartalmazza. Jelentősen bővül a kerékpárút-hálózat és megkezdődik az új buszpályaudvar, egy modern csomópont építése, mely egyesíti a vasúti és autóbuszos közlekedés városi központját. A városi kórházban negyedmilliárd forintos fejlesztés zajlik, mely a rehabilitációs szolgáltatásokat érinti, a Festetics-kastélyban pedig 1,8 milliárd forintos turisztikai attrakciófejlesztési beruházás kezdődött, melynek keretében többek között megszépül a belvárosi Amazon szálló épülete is.

Az anyagi biztonságon túl a fejlesztések másik alapfeltétele, hogy a mindennapi működés, a szolgáltatások biztosítása zavartalan legyen, hisz csak biztos alapokról lehet továbblépni.
Egy város akkor áll stabil lábakon, ha tartópillérei közt megtalálhatók különböző szereplők: intézmények, civil szervezetek, vállalkozások, akik mind a maguk módján erősítik a települést. Köszönöm, hogy Önök, akik intézményvezetőként, tisztségviselőként, civil szervezeti elnökként, vállalkozóként, egyházi elöljáróként, politikusként, vagy partnertelepülési vezetőként meghatározó szereplői Keszthelynek, eljöttek ma ide. Hiszek benne: azzal, hogy elfogadták a meghívásomat, azt nyilvánítják ki, hogy ugyanaz a cél vezérli Önöket: segíteni, hogy Keszthely sikeres, anyagi és szellemi értelemben is gazdag, jól működő város legyen, melyet elégedett és boldog polgárok laknak. Köszönöm ezt, és továbbra is bízom a támogatásukban, a jövőbeli korrekt együttműködésünkben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A szilveszter éjszaka lázában úgy szokás bízni az új esztendőben, mintha azzal tényleg valami új kezdődne az életünkben. Mintha csak újra a rajtvonalnál állnánk, mintha lenulláznánk a számlálót, letörölnénk a táblát, és az eddigiek nem számítanának. Valójában a jövő év csak azt hozza el számunkra, amit az előző évi tetteinkkel megszolgáltunk. Megállhatunk egy számvetésre, de aztán – ha úgy találtuk, hogy jó irányba haladunk – feladatunk folytatni az eddigi munkát, nem megtagadni a régi cselekedeteket, és tovább építeni, amibe már belevágtunk. Nem kell semmit újrakezdeni (mire is mennénk, ha évente újrakezdenénk mindent), nem kell hátat fordítani a múltnak, és nem kell mindig valami újba fogni. Mint ahogy mi sem változunk meg, csak mert döccent egy újat az idő kereke. (Ahogy Ady Endre is óhajtotta: „Új év Istene, tarts meg magamnak, s tarts meg mindenkit a réginek, ha lehet”.)

Sok olyan munka van, mely nem jár le évfordulókor, mely nem naptári években mérhető. Ilyen a gyógyító tevékenység vagy a szociális szolgálat, ilyen egy nagy építkezés, de ilyen egy város irányítása és egy ország kormányzása is. A politika ugyan ciklusokban kénytelen gondolkodni, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne, ne kellene távolabbra tekinteni, hosszabb időtávra tervezni.

Köszönöm a kitartást, hitet és bizalmat, hogy nekem már nyolc év jutott becsülettel szolgálni Keszthelyt. Két ciklus alatt sokkal több eredmény érhetett be: az első évek munkájának gyümölcsét az időszak második fele hozhatta meg. Ez ugyanis nem csak kétszer négy év volt, hanem – a matematika szabályainak némiképp ellentmondva – több: nyolc év egyben.
A város jövőjéért viselt felelősség nagy terhet, ugyanakkor sok örömmel teli feladatot ró ránk. Kaptam hideget és meleget ez alatt a nyolc év alatt, de mindig szívesen dolgoztam együtt bárkivel, akinek ugyanaz volt a célja, mint nekem: hogy Keszthely élhető, biztonságos, jövőt nyújtó és szerethető város legyen lakói számára. Ha a keszthelyi polgárok akarata úgy kívánja, és ha Isten is megsegít, akkor nem ez volt az utolsó újévi köszöntőm polgármesterként, és örömmel folytatom tovább a megkezdett munkát.

Tisztelt Vendégeink!
Kívánok Önöknek és minden keszthelyi polgárnak nagyon boldog, egészségben és sikerekben egyaránt gazdag újévet.

Emelem poharam Keszthely város idei esztendejére!”